Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

is elzárják, ezután az alsó kast óvatosan ütögetni kezdi a méhész (19. kép). Az ütögetés hatására a zajt nem szerető méhek néhány perc alatt felmásznak a felül levő üres kasba. A kidobolás, Kishódos kivételével, az Erdőhát minden községében szokásban van. Panyolán azt mondják, hogy az első világháború idejében jött szokásba, egy debreceni méhész mutatta meg panyolai társainak. Kishódoson még a legutóbbi években sem honosodott meg, azt tartják, hogy sok méh elpusztul közben. A legtöbb helyen a kaptáros méhészkedésre áttért méhészek dobolják ki ősszel a kasos méhészettel foglalkozó társaik egyébként lefojtásra kerülő méheit. A kidobolt méheket elviszik magukkal és kaptárba teszik. A kaptárakkal nem rendelkező méhészek megpróbálkoztak az utóbbi években azzal, hogy a tavaszi gyűjtés után vagy nyáron augusztus hónapban dobolják ki méheiket. Ebben az esetben még tud a méhcsalád a télre elegendő táplálékot gyűjteni. A kasos méhészettel foglalkozók nyári állományuknak általában csak egyharmadát hagyják meg télre. Juhos Ignác Garbolcon 1952-ben harmincból csak tizenkét családot hagyott meg. A többi falvakban is húsz-huszonöt családból hat-nyolc kas méhet hagynak meg. Télen a méheket olyan helyen kell tartani, ahol semmi sem zavarja, csend veszi őket körül. A méhlakások száját több helyen átlyukasztott pléhdarabbal, régebben bojtorjánnal zárták el. Panyolán pl. nem szokták elzárni a kas nyílását. Azt tartják, hogy „fűtenek azok magoknak", csak a gyengébb kasokat takarják be ruhadarabokkal. A kasokat és kaptárokat némely esetben a kelencében, méhesben hagyják. Ekkor a méhes elejét napraforgó kórójával rakják be jó sűrűn. Kishódoson nyári konyhába szokták berakni ősszel a méheket. Egyes esetekben pincékben helyezik el. Juhos Ignác méhész a méhek teli gondozását a következőképpen mesélte el: „Télen alvásba van a méh. Temetőcsend kell neki, az nem zavarja. Nem szabad zavarni, mert akkor sokat eszik. Télen jelt kérünk a méhtől. Nem tudjuk, hogy él-e még. Megkopogtatjuk a kas oldalát, akkor rögtön zúg, ébred." Télen általában hetenként két alkalommal megvizsgálják a kasokat, kaptárokat, megnézik, hogy nem fészkelt-e bele az egér. A legyengült méhcsaládokat már télen megkezdik etetni. Méznyerés és mézfelhasználás A kidobolás vagy lefojtás után kiveszik a kasokból a léptartó pálcákat s lépvágókéssel vagy más néven görbekéssel (17. kép) kivágják a /epeket. Ha nem ölik meg ősszel a méhcsaládot, akkor heréléssel, a kasok alsó /epeinek levágásával vesznek el mézet. Akkor is szokták herélni a kasokat, amikor már nyáron telehordják a kast és további munkára akarják ösztökélni a méheket. A /epekből a mézet újabban pergetővel nyerik. A pergető a kaptáros méhészettel került Szatmár megye falvaiba. Egyes helyeken a legutóbbi években (Panyolán pl. 1952ben) vásároltak modern mézpergetőt, korábban fából készült, maguk által készített mézpergetői használtak. A mézpergetőt Bodor Gusztáv méhész 1935-ben látott pergető mintájára készítette (20. kép). A Szamoshát és Erdőhát falvaiban a méznyerés primitívebb módjait is megtaláljuk. Nagyhódoson a következő módon választják ki a tiszta mézet: egy edényben összetört sonkolyt tesznek szitára és meleg helyen folyatják ki belőle a mézet. Panyolán, Garbolcon és Botpaládon tésztaszűrőbe teszik és blóderben (tűzhely sütője) csorgatják ki a mézet. ifj. KOS Károly közléséből tudjuk, hogy az erdélyi Mezőségen is a kivágott lépet tiszta cserépfazékba teszik és tűzhelyre téve csorgatják ki a mézet.

74 Amikor kicsorgott a sonkolyból a méz, a viasz kitisztításához kezdenek hozzá. A viaszt egy fazékban vízzel felforralják, majd forrón tiszta vászonzacskóba öntik s két deszka 71 ifj. KÓS K, i. m. 163.