Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
MÉHÉSZKEDÉS
A méhek tavasszal a repce, akácfa, bükköny, gyümölcsfák, napraforgó, tök, burgonya, vadlóhere és egyéb vadvirágokról gyűjtenek először. Adatközlőim szerint tisztesfű az Erdőháton nincsen, bár ez jobb lenne, mint az akácvirág. Úgy tudják, hogy a tisztesit csak homokos talajon él. A méheskertbe vagy a méhes köré is mézelő virágot ültetnek a méhészek. Kishódoson facélióX (faceüa tanacetifolia) ültetnek a méhes vagy kelence köré legszívesebben. Újabban a tarlóhántással a tarlón növő vadvirágokat leszántják s így a méhek nyáron kisebb méhlegelőhöz jutnak. Egy méhtelki adatközlőm szerint egy erős méhcsalád jó akácvirágzáskor naponta tíz kiló mézet is behord. A rajzásnak a köpűs és kasos méhészkedés esetében nagy jelentősége van. A köpük és kasok belső térfogata általában nem nagy. A jól megerősödött család a rajzással újabb méhcsaládokat ad s ezzel hozzájárul a nagyobb méztermeléshez. A kaptáros méhészek tudják csak korlátozni az osztódást, az újabb családok keletkezését. Kaptáros méhészkedés esetében nincsen nagy jelentősége a rajzásnak. Erős családokból mesterséges úton is tudnak műrajokat létrehozni. A mézzel megtelt méhlakás sem kényszeríti a családokat munkátlanságra vagy szaporodásra, mert évenként több alkalommal is el tudják venni a mézet a méhcsalád nagyobb megzavarása nélkül. A kasos, köpűs méhészkedésnél az első raj - jó idő esetén - már májusban akácvirágzáskor (Panyola) vagy Gergely napkor (Garbolc) kirepül. Második raj az első után kilenc-tizenkettedik, a harmadik már harmad-negyednapra repül ki, „ha úgy szolgál az idő". A rajzást csak azzal lehet elősegíteni, ha tavasszal jól etetik és nem zavarják a méheket. A rajzás szó a modern méhészkedéssel került a szatmári falvak méhészeinek szókincsébe. Panyolán és az Erdőhát elzártabb falvaiban ma is jobbára eresztésnck mondják a méhek rajzását. Egy jó család évenként háromszor ereszt, ha négy rajt bocsát ki, legyengül. A panyolaiak szerint évi két raj kíméli meg legjobban a méhcsaládokat. A legértékesebbnek az első rajt tartják, azért is, mert ez még unokarajt is ereszt, s hord annyi mézet, hogy kitelel vele. Garbolcon az unokaraj eresztést azzal is elősegítik, hogy kis kasba fogják be az első rajt. Sok esetben valósággal legendákat mondanak el méheik szaporaságáról. Nagyhódoson 1934-ben olyan jó idő volt, hogy „egy családból tíz család lett, mind kitelelt, ötven kg mézet el is vettünk tőlük". A későbbi rajok legtöbbször már nem tudják a kiteleléshez szükséges mézet összegyűjteni. A panyolai méhészek szerint az eresztés legfőbb jele a tőgyelés. Tőgyelésnek nevezik azt, amikor a rajzásra készülő méhek a kas szája előtt nagy kupacban másznak ki. Az erdőháti méhészek a rajzás legfőbb jelének a tőgyelés mellett a kasok oldalán szaladgáló és a méhes körül cikázó méheket tartják. Juhos Ignác garbolci méhész az eresztést a következőképpen mesélte el: „Amikor ereszteni akar a méh, szól, visít az anya. Készül a kirepülésre. Az anya mindig lejjebb jön a kasban s amikor lenn van, akkor már tudjuk, hogy másnap ereszt. Előtte való nap az anya megjáratja a raját. Nyomja ki, meg megy visszafelé." A második raj már más jelekkel adja a méhész tudtára a rajzást. Az egyik anya hápog, a másik tuturál, sípol. Az első raj kirepülése után két-három nappal később kezdik a hápogást és tuturálást (Panyola). Van olyan eset, amikor az elkésett első raj együtt repül ki a másodikkal. Ez általában nagy zavart szokott okozni. Legfontosabb teendő ez esetben az egyik raj királynőjének eltávolítása. Az első rajjal mindig a méhcsalád régi anyja repül ki s a felnevelt fiatal anya marad a családdal. A második rajjal leginkább kettő, a harmadikkal három-négy, ha van negyedik raj, azzal még több fiatal anya repül ki. A garbolci méhészek azt tartják, hogy a rajzásnál az anya vezeti a méheket, ha leesik, a méhek visszamennek a kasba. A kirepülő raj megrakottan hagyja el a kast, új lakásában másnapra már tud egy kis lépet építeni. A rajzó méh fára, garádra repül, ezért