Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

méhésznél egy deszkabödöny, hat darab deszkából készített, három abronccsal összefogott méhlakás (13. kép). A deszkabödöny bizonyos mértékig a kaptárok előfutára. A bodon alsó részétől különböző távolságra fúrták vagy vésték ki a szájat, a kirepülőnyílást. A természetes faodúknál az odú szája szolgált röplyuknak. A száj általában a köpü alsó részén van, az aljától való távolsága változó, függ a köpü magasságától is. Kishódoson szokásos a bodonok felső részére két föl (fogantyú) felerősítése. A yw/ekkel könnyebben megemelhető, kezelhető a köp. A fa méhlakások tetejére, ha azokat nem méhesben helyezik el, hanem szabadban állnak, szokásos laposan vagy lejtősen deszkatetőt állítani. A szabadban állókat kőre, farönkre vagy cölöpökön álló deszkára állítják. A megrepedt bodonX. abronccsal vagy dróttal erősítik össze s a repedést betapasztják. A köpük szájába méhészek maii, kép. Deszkabödón. 8

uk á,tal készített lapátot (Kishódos), Garbók, Szabadfalvi J. felv. P

allót (Botpalád, Panyola) helyeznek (12. kép). A palló szélesebbik vége kiér a röplyukból, a hegyes vége a röplyukkal szemben a köpü falába fúrt lyukba van erősítve. A palló a hazajövő méhek berepülését segíti elő. Mint érdekességet említem meg, hogy Nagyhódoson 1949 nyarán az erős rajzások miatt - más méhlakásuk nem lévén egy kis hordóba fogtak be méheket. A hordó 1953-ban még a méhesben állt. A kasok vesszőből, szalmából vagy gyékényből készülnek a magyar népterület különböző részein. A szalmakasok nyugat felől lassan terjednek kelet felé, s Erdély nyugati részében kezdik kiszorítani a vesszőkasokat, amelyek korábban Dél-, majd KözépEurópa jellemző kasformái voltak. A kasokat Erdélyben, a Sárrét mocsaraiban, Szlavóniában nádból, szalmából, sásból készült kúpokkal fedték le. Ez a szokás, GUNDA Béla szerint, a régi európai méhészkedés maradványa.

65 A szatmári területeken az utóbbi évtizedekben a leginkább használt méhlakás a szalma-, gyékény-, illetve vesszőkas. A faköpük használatát már jobbára elhagyták, s a kaptáros méhészkedésre még csak egyes helyeken és csak igen kis mértékben tértek át. A kasok használatának kezdetét a néprajzi módszerekkel nem tudjuk meghatározni. Kishódoson egy idős adatközlőm szerint az 1890-es években kezdték csak használni. A kasok használatára való áttérés okának a falut környező erdőségek kipusztulását említette meg. Panyolára állítólag századunk első évtizedében kerültek az első kasok. Véleményem szerint a köpítkröl a kasos méhészetre való áttéréshez - a köpük készítéséhez használatos faanyag csökkenése mellett - a kasok könnyebb kezelhetősége is erősen hozzájárult. A 65 GUNDA B., i. m. 9.; Vö. Br. SCHIER: Der Bienenstand in Mitteleuropa. Leipzig. 1939. 52., 90. Itt SCHIER Br. közelebbről nyugati germán eredetűnek tartja.