Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
TUDOMÁNYTÖRTÉNET
A minden szakma számára igen fontos felsőfokú oktatás első nyomai a néprajzban a 19. század közepére vezethetők vissza. Tartottak népköltészeti előadásokat a híres egyházi kollégiumokban is, így pl. ERDÉLYI János Sárospatakon. Egyetemeken pedig - a század második felében - az irodalomtörténeti tanszékeken tartottak népköltészeti stúdiumokat, pl. TOLDY Ferenc, GYULAI Pál, KATONA Lajos és HUNFALVY János Pesten, F1ERRMANN Antal pedig Kolozsvárott. A teljes jogú, modern oktatás századunk második negyedében kezdődött. GYÖRFFY István 1926-tól adott elő a Közgazdasági Egyetemen, 1930-tól a bölcsészettudományi karon. 1934-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. Ő szervezte meg az első néprajzi tanszéket. Az 1920-as évektől meghatározó egyénisége az anyagi kultúra kutatásának, járta az országot, sokat dolgozott, írt, sokakat megnyert szaktudományunknak. VISKI Károly 1940-ben Kolozsvárott, majd 1941-ben Budapesten lett egyetemi tanár. Egyes egyetemek nyelvtudományi tanszékei is részt vettek a néprajzi, jobbára a népnyelvi kutatásban, itt pl. CSŰRY Bálint debreceni tanszékére gondolok. Meg kell említeni az 1930-as években kiterebélyesedő falukutató mozgalmat is, amely szociológiai módszerével új színt vitt a néprajzi kutatásba, illetőleg kialakította az irodalmi szociológiát. A mozgalomnak kialakultak az intézményi keretei is: a Magyar Szociográfiai Intézet, 1924, Falukutató Intézet, 1930, Sárospataki Faluszeminárium, 1931. stb. Az 1930-as évek végén a budapesti Műszaki Egyetemen TELEKI Pál, a bölcsészkaron GYÖRFFY István tanszékének közreműködésével 1938 őszén létrehozták a Táj- és Népkutató Központot. Az intézményt többször átszervezték, a neve is változott. Kutatóutakat és táborokat szervezett a Rábaköztől Besztercenaszódig. Kutatásaik azonban jórészt torzóban maradtak. Számon tartott munkájuk a Magyar Népkutatás Kézikönyve 1948-ban. ECKHARDT Ferenc 1939-ben hozta létre a hungarológiai kutatás céljából a Magyarságtudomány Intézetet. Kiadták a Magyarságtudomány című folyóiratot és más sorozatokat, segítették az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény megjelentetését. Az intézetek munkájának kiteljesedését a második világháború megakadályozta. A második világháborút követően alapvető változás következett be a tudományok szemléletében, irányításában és szervezeti rendjében. Az első években megszüntettek vagy átszerveztek egyes, korábban kialakított intézményeket. A vallás és közoktatási miniszter pl. 1946. január elsején hívta életre a Teleki Pál Tudományos Intézet keretében az 1938-ban létesített Táj- és Népkutató Központ utódaként a Néptudományi Intézetet. Jelentős kutatók dolgoztak itt, többek között GYÖRFFY György, MAKSAI Ferenc, LŐRINCZE Lajos, K. KOVÁCS László, TÁLASI István, MORVA Y Péter, KOVÁCS Ágnes és mások. A valóságos változás néhány évvel később következett be. 1948. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság ülésén ORTUTAY Gyula vallás és közoktatásügyi miniszter hirdette meg a politikai fordulatot. Elmarasztalta az egész korábbi kutatás eredményeit és főképpen szemléletét. Elsősorban a történeti szemléletet hiányolta. Bírálta intézményeit és publikációs fórumait. Bizonyos vonatkozásban sovinisztának és narodnyiknak minősítette szaktudományunkat. Mindezek után felszólította a tagságot a marxista-leninista elmélet és a dialektikus szemlélet elsajátítására. A következő néhány év további alapvető változásokat hozott: 1947-ben lett önálló központi intézményünk, a Néprajzi Múzeum. Kialakította szervezeti rendjét és hozzálátott az új feladatok vállalásához. A néprajzi kutatómunka irányítása, szervezése és jobbára végzése is az 1960-as évek végéig a Néprajzi Múzeumra, hárult. Alkalmazottainak létszáma 1944 és 1954 között megháromszorozódott. Több munkaközösséget szerveztek a
