Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

A KÜLTERJESSÉG ÉS BELTERJESSÉG TÖRTÉNETI KAPCSOLATA A MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTÉSBEN A magyar néprajztudomány legnagyobb adóssága, hogy nem alkotta meg egzakt tudományos terminológiáját. Nem tette meg több mint száz év tudománya, nem tette meg a Magyar Néprajzi Lexikon sem, és nem tudom megteszi-e az új összefoglalás, a Magyar Néprajz. így van ez a magyar állattenyésztés és pásztorkodás esetében is, s ez számos nézeteltérésre és folyamatos vitára ad lehetőséget. Az egyik alapvető nézetkülönbség az állattenyésztés fejlettségi, s az ezen az alapokon nyugvó tipológiai vonatkozásokban mutatkozik. Nincsen pontosan meghatározva, mi a kritériuma a szilaj, rideg, külterjes, extenzív kifejezéseknek. Milyen legeltetési eljárások, milyen takarmányozási módok és milyen építmények használata fér bele a külterjesség kategóriájába. Egybemosódik, illetőleg pontosan nem elkülönülő a félszilaj állattartás fogalma. Az rendszeresen összemosódik hol a külterjes, hol a belterjes kategóriával. És ugyancsak nincsen egzaktan körülhatárolva az ún. kezes, belterjes, intenzív állattenyésztés fogalma. Vitatható az egymás mellé állított azonos kategóriát jelző szakkifejezések szinonimitása is, de vitatkozik a szakma egyikük-másikuk célszerűségéről és hasznosságáról is. A Magyar Tudományos Akadémia által rendezett Honfoglalás és Néprajz konferencián, 1995. december 4-én a következő címmel tartottam előadást: A honfoglaló magyarság állattenyésztő technikája. Itt arra az eredményre jutottam, hogy a honfoglalás korában, illetőleg még az Árpád-korban is az állatok tenyésztése döntően külterjes (extenzív) keretek között folyt. Táplálásuk az év minden szakában döntően legeltetésen alapult. Az állatállomány nagyobb részét nem tudták sem rendszeresen takarmányozni, sem állandó istállószerű épületekben elhelyezni. Ebben a tanulmányomban elsősorban terminológiai és morfológiai problémákkal foglalkozom, s csak a dolgozat végén kívánom azok történeti aspektusait összevetni. Szeretném megemlíteni, hogy az itt felvetettek jó részével foglalkoztam már az elmúlt két-három évtized során is. De mivel megállapításaim tulajdonképpen nem jutottak be tudományágunk vérkeringésébe, kénytelen vagyok ismételten, immár csupán az alapfogalmakra szorítkozva azokat megvizsgálni és újrafogalmazni. Vizsgálataimat a következő témákra terjesztettem ki: 1. A szilaj, rideg, külterjes és extenzív fogalmáról. 2. Legeltetés és takarmányozás a külterjes és belterjes állattenyésztésben. 3. Építmények használata az egyes állattartási formáknál. Szilaj, rideg, külterjes, extenzív A Népi Kultúra - Népi Társadalom 1969. évi kötetében jelent meg A magyar állattenyésztés tipológiai és terminológiai problémáihoz címet viselő tanulmányom. (Ebben az említettek elemzését részletesebben is olvashatjuk.) NAGYVATHY János és HERMAN Ottó nyomán GYÖRFFY István kodifikálta a szakma által elfogadott állattenyésztési tipológiát, amely szerint egymásra rétegződik a következő három történeti ka-