Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

Északi-középhegység, az Északkeleti-Kárpátok és az Erdélyi Szigethegység makktermő erdőségeibe hajtották a sertéseket. GAAL László 1966-ban, A magyar állattenyésztés története c. munkájában a makkoltatással együtt járó vándorló sajátosságot transzhumáló tartási formának nevezi.

89 Ez nem a legszerencsésebb elnevezés, hiszen a transhumance a néprajzi, gazdaságtörténeti és a geográfiai irodalomban teljesen más legeltetési szisztémát jelöl. A magyar alföldi pásztorkodásban elsősorban a juhtartásban már régen felvetődött a kárpáti, elsősorban a román juhtartás hatása. Ezt a közvetlen etnikai érintkezés mellett elősegítette a román juhászok alföldi, valóban transhumance jellegű teleltetése, valamint a XIX. században fellendülő juhtejfeldolgozáshoz román fejőspásztorok szerződtetése. A sertéstenyésztésben kialakult ellenkező irányú vándorlás és az etnikai érintkezés következtében a magyar pásztorkodás, nevezetesen a sertéstenyésztés is hatást gyakorolt elsősorban az erdélyi román kultúrára. A makkoltató helyen együtt dolgozó román pásztorok s a közeli falvak lakói tenyésztési eljárásokat, szokásokat és nyelvi elemeket vettek át a magyar pásztoroktól.

90 Itt csak TAMÁS Lajos 1966-ban megjelent könyve alapján néhány sertéstartással kapcsolatos, a magyar nyelvből átvett román kifejezést említek meg: Sertésfajtákra vonatkozik a mangalica 'Mangalizaschwein' < mangalica, az állatok csoportjára a ciúrhá 'Schweineherde' < csürhe; a pásztorra ciúrhes 'Sauhirt' < csürhés. Erdei legeltetésre és makkoltatásra vonatkozó szakkifejezéseket is vett át a román népnyelv: erdebír 'Waldzins'< erdőbér; moc 'Eichel' < makk, maclái < makkolni. A házi sertéstartásra utal a hidlás 'Brettenboden des Schweinestalles' < hídlás: a hizlalásra és a disznóvágásra pedig: hizäu 'Mastschwein' < hízó, toros 'Schlachtfestgericht' < (disznó)toros

91 Az említett magyar eredetű szavak kivétel nélkül az erdélyi román nyelvjárásokban fordulnak elő. Itt is elsősorban azokon a vidékeken, amelyekre a szomszédos alföldi területekről sertéseket hajtottak fel makkra (Arad, Békés, Bihar s részben Beszterce-Naszód és Hunyad megye), illetőleg ahol a román-magyar népi érintkezés nagyobb lehetett. Véleményem szerint az erdélyi román nyelvnek a sertéstartásra vonatkozó magyar jövevényszavai az etnikai érintkezés mellett makkoltatás révén honosodtak meg. (Műveltség és Hagyomány, X. Debrecen, 1968. 55-84.) 89 GAÁLL., 1966.202. 90 GUNDA B., mutat rá arra, hogy az erdélyi román lakosság zsír helyett eredetileg tejjel és tejtermékekkel főzött. Az 1940-es évek elejéig zsírral hónapszámra nem vagy alig főztek, csak nyers, illetőleg kisütött vajjal (GUNDA B., 1966. 13.). 91 TAMÁS L., 1966.