Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

2. kép. Tükörtartók A kiveréssel lényegében vonalas díszítménysorokat alakítottak ki, amelyek össz­hatásukban már növényi díszítményeket adnak ki (6. kép). Általában a 19. sz. végétől készített botokon már megjelenik a vonalas ornamens mellett a foltszerű, berakásos dí­szítmény is. Ezeket az előbb említett díszítőanyagokból ollóval kivágják, majd alakjának megfelelően bemélyítik a fát, és belenyomkodják a díszítményt. Ezt azután - a nagysá­gának megfelelően - egy-kettő vagy több szeggel rögzítik. Az újabb berakásos díszítő­módnál lényegében két technika keveredik, a vonalas és a foltszerű, mindkettő beerősíté­sének módja is különböző. Az elsőnél vonalas az ornamens, s a foltot is csak keretezéssel érik el, a másiknál már elfedik a ornamens teljes foltját egy vagy több lemezkével, s ez utóbbi rögzítése már szöggel történik. A két díszítő eljárás gyakran keveredik egymással, egymás mellett szerepel. Ismeretes egy olyan megoldás is, amikor a foltszerű ornamen­seket, vonalasokkal keretezik. A 6. képen közölt, Hortobágyról származó bot 1934-ben készült. A teljes díszít­mény három körbefutó szalagdíszítményre oszlik, látható rajta a készítő, Béke Imre ne­ve. Figyelemre méltó rajta a mondanivaló egysége, a kompozíció tisztasága, az alul kör­befutó virágág. Béke Imre más ismert kompozícióira is jellemző a tiszta mondanivaló, az egységes kompozíció és a gondos, művészi ornamentálás. Igen jelentős faragópásztor volt a két világháború közötti két évtizedben az 1883­ban született, a hortobágyi renyheménesnél szolgáló, Balmazújvároson lakó Nádasdi István. Készített faragott, kivert botokat és bőrtárgyakat is.

Next

/
Thumbnails
Contents