Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

is lerakódnak.

114 STEENSBERG A. véleménye szerint a dán fazekak színe attól ered, hogy a levegőt kizárják az égési eljárás alatt, vagyis a fazekakat fojtott tűzzel égetik, s az agyag vas részecskéi deoxidálódnak.

115 Nem kell azonban azt hinnünk, hogy az edények színe minden esetben ragyogó, koromfekete. A mai nádudvari és a dán edények valóban teljesen feketék, és csak a csiszolás helyén tűnik fel az acélos csillogás. A korábbi évtizedekben nem olyan nagy gonddal készített használati edények még szürkés árnyalatúak. Ugyanez a helyzet a szentesi és a mezőtúri feketekerámia esetében is. A mohácsi, bátaszéki és általában a déldunántúli cserepek inkább szürke színűek, néha ezüstös csillogásúak. A szomszédos vendek fekete edényei is szürke árnyalatúak.

116 Ugyancsak a szürke különböző árnyalatai láthatók a lengyel füstölt cserepeken. Csak egyetlen lengyel fazekasközpont (Lukóv) készítményei ragyogó fekete színűek.

117 A romániai edények sem tökéletesen feketék: BOBU FLORESCU F. szerint, ha az edényt nem égetik jól ki, a színe fénytelenebb.

118 ZELENIN D. a füsttel feketített nagyorosz és ukrán edényeket kékes színűnek mondják."

9 A feketeedényeket készítő fazekasközpontok némelyikében készítenek csiszolt, vörösre égetett cserepeket is. A vörös edények készítése csak abban tér el a feketekerámia előállításának módjától, hogy az égetés végén nem fojtják bele a katlanba a füstöt. Az alföldi központok közül leginkább Szentesen készítettek sikált vörös cserepeket. A dunántúli fazekasok is több helyen gyártanak a fekete edények mellett vörös edényeket. A csiszolt vörös edények előállítása Erdélyben és a mexikói indiánok között is isméretes.

120 A feketeedények díszítésével, a díszítőelemekkel kell még foglalkoznunk. Az edények díszítését a szárítás befejezése után, az égetés megkezdése előtt végzik. A magyar feketekerámia díszítésénél háromféle díszítő eljárást különböztetünk meg: 1. csiszolás, 2. bevésés, karcolás, 3. domborműves díszítés. A lekerekített élű, folyami kaviccsal való csiszolás (Mezőtúr) vagy - mint máshol mondják - sikálás (Szentes, Nádudvar) a feketekerámia legjellegzetesebb díszítési módja. A csiszolás ősi soron az edények víz át nem eresztő képességének csökkentésére szolgált ugyanúgy, mint a feketére égetés. Növényi díszítőelemeknek az edényekre csiszolása nem nagy múltú, alig két évszázadra vezethető vissza. A csiszolás nyoma már a neolitikus edényeken is felfedezhető, s a későbbi korokból ránk maradt darabokon is jól látható. A neolitikus cserepek csiszolását ROSKA Márton a következőképpen írja le: A már kiégetett edényt egy tompa eszközzel, kővel vagy csonttal bizonyos helyeken addig dörzsölték, míg fényes felületű nem lett.

121 Véleményem szerint ROSKA Márton nézete, amellyel a fiatalabb kőkorszak edényein látható matt és fényes sávok előállítását magyarázza, nem helytálló. Az edényeket nem kiégetés után, hanem az égetés előtt csiszolták, amikor azok már teljesen kiszáradtak. A sikálás helye már az égetés előtt meglátszik az edény falán. Az agyagszínű, sárgás edényfal a sikálás helyén barnásabb és fényesebb színt kap, s csak kiégetés után lesz csillogó fekete, '

14 BOBU FLORESCU F., 1954. 42-44. 115 STEENSBERG A., 1938. 137. Adatát FRANCHET L.-tól (Céramique primitive. Paris, 1911. 20. skk. 1.) veszi. ""NOVAK V., 1951. 127. 117 REINFUSS R., 1955.77-79. 118 BOBU FLORESCU F., 1954. 43. 119 ZELENIN D., 1927. 106. 120 SAYLES E. B ., 1955. 955. 121 ROSKA M., 1926.-1927. II. 251.