Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A PÁRATLAN MATYÓHÍMZÉS VILÁGCIKK LESZ" A matyó hímzés útja a népművészettől a lyukkártyáig

díszítette. Batthyányné meghívására a neves francia divattervező, Poiret is eljött Pestre, hogy a magyar háziiparból ötleteket merítsen. A következő idényben a párizsi divatlapokban aztán számos modellen felismerhető volt a matyó hímzéssel díszített magyaros hatás. Poiret megrendelései között legérdekesebbnek a piros és drapp bőrre hímeztetett pasztell színű matyó hímzéseket említik a kortársak. A matyó hímzés kereskedelmi sikere végül arra ösztönözte az Országos Magyar Háziipari Szövetséget, hogy Mezőkövesden telepet létesítsen a varratáshoz. 1911 októberében indult be a szervezett munka. 1912-ben pedig maguk a mezőkövesdiek is saját Háziipari Szövetkezetet alapítottak, amely az első világháború miatt néhány évig szüneteltette munkáját, de egészen 1932-ig működött. 1911-ben a Mezőkövesdi Újságban a következő hirdetés jelent meg:

4 „Kerestetnek matyó hímzőnők, akik önállóan tudnak dolgozni és megrendelés szerint dívánpárnákat és térítőket elkészítenek. Kész munkák is átvétetnek, ha azok szépek és olcsók. Ajánlatok a Mezőkövesdi Újság kiadóhivatalának adandók át." A Háziipari Szövetkezet életre hívásában Gaál István főkántor és felesége játszottak nagy szerepet, majd szervezték és irányították is a szövetkezet munkáját. 1921 karácsonyára nagy babavásárt szerveztek, és 3000 matyóbabát exportáltak Amerikába, Hollandiába, Svájcba és Svédországba. A téli hónapokban tanfolyamokat szerveztek egyes háziipari tevékenységek betanítására, ahol nemcsak a varrást és babakészítést, hanem például csipkeverést is tanítottak.

5 Az 1920-as évektől kezdte meg működését Mezőkövesden a Drim Háziipartelepek, valamint a Jézus Szíve Néplányai társasága. A főtéri Korona épületében kiállítással is kibővített üzletük volt. A Szívhímzők-ként ismertté vált vállalkozás vezetője Gamera Alberta bárónő, rendfőnök volt. A matyók felfedezésének első időszakában tehát a helyi intelligencia néhány képviselője volt a legjelentősebb varrató, nagyrészt jószándékú szociális érzéstől vezérelve. A bérmunkában való varratás nagyságrendjére utal az az adat, mely szerint Zelei Ilona tanítónő 1911 végén már 300 asszonnyal dolgoztatott.

6 Mellettük azonban jelentős számú zsidó kereskedő is gyorsan ráállt a matyó kézimunkák termeltetésérc és forgalmazására.

7 A színezést többnyire a varrató diktálta, részben saját ízlése, részben a vásárlói igény szerint. Az eredetitől eltérő tompább színeket ezért is nevezték Kövesden „zsidós" színeknek. Járossy Gyula rajztanár 1920-ban a Mezőkövesd és vidéke újságban így fogalmazott:

8 „A színeket elbágyasztották, a formákat úri ábrázatra fésülték s a ragyogó sziporkázó, tüzijátékszerűen eleven színeket megdöglesztették. A matyó kifejezés szerint a »rohadt szinek« korszaka következett be. A szín és a jó anyag kiüldözése már-már diszkreditálta, kompromittálta, végelpusztulással fenyegette nagyhírű háziiparunkat." A kereskedők mellett maguk az élelmes matyó asszonyok is foglalkoztak a kézimunkák értékesítésével. Szórványos adatok arra utalnak, hogy a matyó summások már a század elején vittek magukkal az ország más vidékeire is egy-egy eladni való kézimunkát. Az 1910-es évektől az Operabál matyó lakodalmas bemutatója után az úri családok érdeklődése és a nagy siker nyomán is többen elkezdtek házalni a kézimunkákkal a fővárosban. Hamarosan 4 Mezőkövesdi Újság 1911. november 5 Tóth Kálmán újságcikk-gyűjteménye, HOM NA 4680. 6 Mezőkövesd és Vidéke 1911. ápr. 30. 2.1. 7 Vö. Szarvas Zs., 1990. 217-222. 8 Mezőkövesd és Vidéke 1920. május 2. 1. I.