Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A FESTŐI, PÁVAPOMPÁS NÉPVISELET" Divatok a matyó népviseletben - a matyó viselet a divatban

lentőségét kiemelve pedig általános, követendő emberi példának állítja a matyókat a magyarság elé.

15 Az eseményeket a Pesti Napló így írja le:

16 „Már kora reggel ezerszámra gyülekezett a lakosság a templom-térre. Napokon keresztül gyűltek a ragyogók és a díszítések a jezsuita atyák mezőkövesdi rendházában. Az összegyűlt díszítéseket reggel az egyházi szolgák vitték ki a templom előtti téren felállított máglyára. Az elégetésre szánt díszek a máglyán még szaporodtak azokkal, amelyeket a legutolsó pillanatban hoztak azok a gazdák, akik csak most szánták el magukat arra, hogy díszeiktől megválnak. Mintegy tízezer főre becsülték az összegyűlt tömeget..." Több sajtófórum viszont középkorba illő barbár tettnek bélyegezte a ragyogóégetést és támadó hangú cikkekben ostorozta a szervező jezsuitákat. A Reggeli Hírlap „autodafét", új Savonarolát emlegetve tette közzé az eseményt. Az 1490-es firenzei „tisztogatást", a dominikánusok által szervezett drágaság- és csecsebecse-égetést látta megismétlődni a ragyogóégetésben. Ősi matyó díszeknek kiáltották ki a ragyogókat is, így sajátos következtetéssel az egész magyar népművészet és nemzeti hagyomány pusztításának tekintették a ragyogóégetést.

17 Az esemény visszhangja még hónapok elteltével is élénk volt. A Reggeli Hírlap három hónap múlva egy állítólagos újabb autodafé előkészületeiről tudósít, mely a ragyogók után a szalagok, pántlikák elégetését tűzi célul. A cikkíró azzal vádolja a jezsuitákat, hogy tetteikkel, intézkedéseikkel a lakosság ruházatának uniformizálására törekszenek. Az esemény után a matyók, szinte egymást ellenőrizve tartották és tartatták be a fogadalmat, a közös akarattal hozott határozatokat. Nem engedték be a templomba azt a lányt vagy legényt, aki a megengedettnél több ragyogót viselt a ruháján. A közösség szégyenítette meg azzal, hogy le kellett fejtenie a fölös díszeket. A ragyogóktól megvált tehát a matyóság, de annak sem formáit, sem színeit nem adta fel teljesen. A megszokott paszomántdíszeket hímzéssel utánozták, fehér és sárga selyemmel helyettesítve a ragyogók ezüst és arany színhatását. Ezzel idegen motívumkincs és forma került a matyó hímzés kompozíciós rendjébe, amely aztán tovább módosította az egyébként is gyorsan változó szín- és formavilágot a díszítményeken. Sokan eldugva őrizték a lefejtett ragyogósorokat is, melyre egykor óriási összegeket költöttek, számítva arra, hogy az egyszer esetleg visszakerül a ruhákra. A ragyogóégetés akciójának kétségtelenül jelentős volt szociális és esztétikai, ízlésformáló hatása is. Azt a gazdasági-társadalmi folyamatot azonban, amely törvényszerűen vezetett a matyó viselet és díszítőkultúra átalakulásához, polgáriasodásához és végül a hagyományok elhagyásához, a ragyogóégetés sem tudta megakadályozni. 15 A „ragyogó" halála. Borsod, 1925. febr. 14. 2. 1.; Megindul a harc a „ragyogó" ellen. Borsod, 1925. febr. 21. 1-2. 16 Pesti Napló, 1925. febr. 25. 17 Reggeli Hírlap, 1925. febr. 26.