Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A FESTŐI, PÁVAPOMPÁS NÉPVISELET" Divatok a matyó népviseletben - a matyó viselet a divatban

A „FESTŐI, PÁVAPOMPÁS MATYÓ NÉPVISELET" Divatok a matyó népviseletben - a matyó népviselet a divatban A viseletet már a 19. század végén a matyóság jellemző ismertetőjegyei között említették a források, és az öltözet egyedisége fontos szerepet játszott a népcsoport kiválasztódásában. Az 1885-ös országos háziipari kiállítás borsodi szobájában bemutatott matyó viseleteken már a „keleties tarkaságot, az élénk színeket, és gazdag kivarrott díszeket" hangsúlyozta az értékelés.

1 A millenniumi néprajzi faluban nagy sikert aratott matyó ház életképét pedig a következő módon jellemezte jelentésében Kovács Gyula:

2 „A tarka-barkaság, a pántlikás czifraság, ránczos szoknyák iránt nagyon sok az érzékük". „A ruha, a gúnya csakugyan a legfontosabb a matyók életében, ezért fáradnak, dolgoznak nagy áldozatot hozva öntudatlanul"- írja a Magyar Iparművészet 1913-ban.

3 Nem véletlen tehát, hogy a matyó népviseletet már a század elejétől, a népcsoport felfedezésétől mindig a legelragadtatottabb módon ecsetelte a korabeli sajtó, és lelkes leírásokkal, érzékletes jelzőkkel propagálta e népviselet egyedülállóságát: „bizarr, tüneményes, fenséges, festői, színpompás" - ezek a visszatérő jelzők, de gyakori az „ősi tehetség, ősi szépség, originalitás, ősi erő" kifejezések ismételgetése is. A matyóságról szóló mindenféle tudósításban fontos helyet tölt be a színes viselet látványának szemléletes leírása, az olvasó számára e festői kép szavakban való ecsetelése. Néhány példa: A Mezőkövesdet többször meglátogató Móricz Zsigmond elragadtatással ír a búcsúban a matyó népviselet látványáról, különösen a női viselet eleganciájáról és szépségéről:

4 „A matyó öltözet, a női ruha végtelenül előkelő. Olyan, mint a korareneszánsz hercegnőinek ruhája. Szükséges hozzá a magas, sudár női termet... fejdíszük egészen fantasztikusan szép. Az arcot finoman emeli ki s a mozgást szabályozza. Minden mezőkövesdi nő úgy jár, mint a legelőkelőbb dáma az udvari fogadáson... itt nincs nehéz csizma, itt nincs alföldi ballagás, nincs lomposság. Ez a nép öntudatos és nyílteszű, igazán a magasabbrahivatottság jegyét viseli magán." A Pesti Napló 1929-es mezőkövesdi tudósítása a poros település és a megragadó színes viselet kontrasztját hangsúlyozza:

5 „Kellemetlen, poros, gidres-gödrös, gondozatlan fészek, ahol az idegen a legelemibb kényelmet is alig találja meg. ... És mégis szép... Vasárnap délelőtt, amikor lányai, asszonyai kiöltözködnek, legényei felveszik a hímzett surcot, fejük tetejére a gumival tarkójukra erősített kis zöld, tollas, fényes kalapot, és megállnak a templom előtt. Olyan mint egy sereg leszállott csodálatos lepke. Hullámzik, ring, tarkáilik a sok ezüst, aranypikkelyektől ragyogó szín, himbálóznak a tarka-barka selyemhímzett szoknyák, szalagok, fonatok, a fejen tornyosul a hegyes 1 Herich K., 1886. 504. 2 Kovács Gy., 1896. 263. 3 Magyar Iparművészet, 1913. 191. 4 Móricz Zs., 1929. jún. 23. 5 Pesti Napló, 1929. okt. 20.