Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A SZÓRAKOZTATÓ EGZOTIKUM" Az idegenforgalom Matyóföldön

A matyó Vendégházban (képeslap az 1930-as évek végéről) festett „matyó bútor" került, vagyis lócák, asztalok, székek, fogasok, facsillár és képkeretek jelezték a matyó hangulatot, ráadásul búboskemencét is építettek a helyiségbe. Mindez a falakon elhelyezett cserepekkel, kulacsokkal együtt egy matyó tisztaszoba hangulatával fogadta a vendéget a pályaudvar várótermében. „A népművészeti pályaudvaron nyáridőben még matyó motívumokkal telefestett remek kerti székek állnak a peronon, matyó mintákkal ékesített piros napernyők alatt" - írja a vármegyei szociográfiában „Matyóországról" Kozma Béla.

7 Az idegenforgalom tömegessé válása, a látogatók érdeklődése, valamint a helyi lehetőségek hamarosan kialakították a mezőkövesdi program állandósult forgatókönyvét. A matyó népéletet idegenforgalmi látványosságként, a magyarságot jellemző reprezentatív népi programként bemutató kínálat fő pontjai, sztereotip momentumai a következők voltak: 1. A matyó nép „megtekintése" - élményszerű, spontán benyomások a népéletről. Erre elsősorban a vasárnap volt a legalkalmasabb, amikor is templomba menet, illetve a délutáni „karulás", vagyis közös séta, „korzózás" alkalmával a matyó népviselet ünnepi 7 Kozma B., 1939. 108.