Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„LÉTESÍTSEN MEZŐKÖVESD MÚZEUMOT!" A múzeumügy a matyó népművészet megőrzése érdekében

ajándékozott matyó gyűjteményt, mondván, hogy annak csak Mezőkövesden van értéke, „idegenben múzeumi holt anyaggá lett, és éppen Mezőkövesdre vált érdektelenné". A miskolci múzeum igazgatója nyílt válaszában visszautasítja a kérést, kiemelve, hogy a múzeum a század elején nagy erőfeszítések árán alapította meg a matyó gyűjteményét, megmentve ezzel a már veszendőbe menő régi népművészeti alkotásokat. Holt anyagnak azonban nem nevezhető ez a tárgyegyüttes, hiszen sokfelé, így Mezőkövesden is kiállították már, de a múzeum a hímzőasszonyoknak is rendelkezésére bocsátja ezeket a régi hímzéseket, hogy lemásolhassák és feleleveníthessék a feledésbe merülő mintákat. Részletesen elemzi a válasz a múzeumi gyűjtemények összetett feladatát, bizonyítva ezzel azt, hogy az egyébként jóhiszemű, de szűk látókörű lokálpatriotizmusnak fölébe kell helyezni azokat az általánosabb elveket, melyeknek célja nemzeti kultúránk értékeinek megőrzése és tudományos feldolgozása a jövő számára.

8 Az 1920-as évek második felében végül is létrejött a néprajzi kiállítás a gimnáziumban. Az iskola alapító igazgatója, Bayer Róbert, valamint a rajztanár Dala József irányításával gazdag, a matyó népi kultúra sok területét bemutató anyagot gyűjtöttek össze és állítottak ki az épület két emeleti nagytermében. Dala József a gimnázium évkönyvében így mutatja be a gyűjteményt:

9 „A viselet-textíliák darabjai nagy üveges szekrényben rendszerezve, időrendi sorrendben, a jellegzetes fekete és cifra díszítésű kövesdi szűrökkel, hímzett ködmönökkel kezdődnek. Megtaláljuk fejlődés szerint a szűcsök által készített és hímzett kuzsukat, írásos vizitkéket, a lány- és asszonyruhák különféle színes változatait, az egyszerű tagból kifejlődött gyöngyös lapátos főkötőket és fejdíszeket. A másik szekrényben láthatjuk a kivert rámáscsizmákat, hímzett papucsokat, ragyogókkal televarrt vattás selyemrekliket, a következőkben pedig a legényruhák, borjúszájú és lobogós telehímzett ingek (egy teljes legényöltözet 1925-ből), fiúkorozsmák, lány- és gyermekruhák, csecsemőruhák színes gyűjteményét. Külön szekrényben vannak a ruhadíszek, a bőkötőkre való arany, ezüst sújtások, pántlikák, felkapcsolható műselymes ingmellek. A kötények fejlődését a legrégibb (1870) időktől tanulmányozhatjuk a géppel hímzett mai surcokig. Néhány hatalmas szekrényben sorakozik a kerámia. Teljes matyó szoba szemlélteti a kövesdi lakás berendezését. A matyó ház típus egyetlen legősibb emlékéről, az üstökös házról felvett pompás metszetek, alaprajzok láthatók. A másik teremben megtaláljuk a népi mesterkedések termékeit, a háztartás, gazdálkodás, szilaj pásztorkodás, szövés-fonás, kenderfeldolgozás eszközeit (egy teljes felvetett szövőszékkel). Ott vannak a népi zene hangszerei is: kecskebőr-duda, lóbélbe húzott kétméteres pásztorkürt, melyet csak Mezőkövesden készítettek. A terem közepén helyezték el a néprajzi könyvekben oly sokszor bemutatott emberfejre faragott tüzelős ólból való oszlopokat. A nagy falon Bayer Róbertnek, a gimnázium volt első igazgatójának úrihímzéses gyűjteménye látható, amelyet a múzeumnak adományozott. Ez az anyag a Faluszövetség 1923-as kiállításán aranyérmet nyert." A gazdag tárgyi anyaghoz rajzok, fotók is kapcsolódtak, sőt, az igazgatónak már diagyűjteménye is volt. A gyűjtemény érdemei közé tartozik az is, hogy nemcsak a matyó népművészet tárgyait, hanem a paraszti élet más területeinek eszközeit, kellékeit is összegyűjtötték. 8 Magyar Jövő, 1926. november 2. és Magyar Jövő, 1926. november 10. 9 DalaJ., 1941. 43-48.