Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A MAGYAR ETHNOGRÁFIA LEGÉRDEKESEBB VIDÉKE" A matyóság néprajzi kutatása

Varrólánya. Györffy István felvétele, 1929. (HOM 910.) építkezésük archaikusabb rétege arról tanúskodik, hogy „a Duna-Tisza közi népéletnek valóságos muzeális példája a matyó népélet." Matyósághoz kötődő kutatásainak egyik kiemelkedő eredménye a népviseletről szóló monográfia.

11 Anyagát 1926-27-ben gyűjtötte, feldolgozását 1934-35-ben kezdte el, sajnos befejezni nem tudta. Kéziratban maradt, de a később, 1956-ban Fél Edit gondozásában megjelentetett munka is tükrözi azt a történeti megközelítést, amely a korabeli romantikus szemlélettel szakítva a matyó viseletet nem ősi örökségnek tünteti fel, hanem kimutatja az egyes darabok történeti fejlődését, az úri osztály öltözetének hatását, az alföldi viselethez való kapcsolódást illetve az attól megkülönböztető vonásokat: „A matyóviselet a köztudatban úgy szerepel, mint valami ősi keleti ázsiai örökség. Tarka színpompája mintha egyenes folytatása volna honfoglaló őseink keleti szindus viseletének. Ez azonban nem így van. Ami a matyó viseletben ősi, keleti eredetű ruhadarab, az egyebütt is megvan a magyarságnál. Ami pedig a színpompát illeti, az a múlt század vége felé, szinte a szemünk előtt fejlődött ki"- írta 1929-ben.

12 A matyó népcsoport kiválasztottságának tényét, s ennek jellemző vonásait maga Györffy István is elismeri: „A matyóságot rendkívüli szorgalma, munkabírása, józan, vallásos, erkölcsös élete, hagyományaihoz való szívós ragaszkodása, művészete mindenképpen méltóvá teszi arra, hogy a magyar nép reprezentánsa legyen."

13 11 Györffy I., 1956. 205. 12 Györffy I., 1929b. 153. 13 Györffy I., 1929b. 156.