Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
nem fogadta el azt a tételt sem, hogy ily módon fognak a balkáni államok civilizálódni. Alapvető nézetét így foglalhatjuk össze: elismerem minden államnak és nemzetnek önrendelkezési jogát"; és majd ha ez bekövetkezik a történelem folyamán „akkor nem lesz szükség arra, hogy a nemzetek akarata ellenére azok vére és pénze eldobassék a harczmezőre ..." Lehet természetesen naivnak nevezni ezt az álláspontot és annak társadalmi megvalósulását, de, hogy becsületes álláspont, az nem vitatható! A Szerbiával kötött jogügyi szerződés vitájában, 1881. december 9-én, lényegében ugyanezen elveit hangoztatta [81—84:1.]. 1883. októberében a horvátországi zavargások tárgyalásakor is kifejtette nézeteit [81—84:45.]. A Monarchia és a Balkán kapcsolatát kráterhez hasonlította, majd így folytatta: „... Európa egy nagy kaszárnyává alakíttatott át, melynek belsejében folynak a fondorlatok, hogy az embereket egymás ellen uszítsák és biztosítsanak előjogokat azoknak, kik azokra legkevésbé érdemesek." A monarchia, a középkori alapelvet, a ,, divide et impera, uszítsd egymás ellenében a nemzetiségeket és vedd ki belőle a magad hasznát" érvényesíti. A nemzetiségi kérdéseket nem az osztrák gyakorlatban látta megvalósíthatónak, s lehetőséget látott arra is, hogy Horvátország önálló államot alkohasson. A horvát magyar kapcsolatokat 12 év múlva, 1895. december 6-án ismét elővette. Itt elsősorban a két ország ellentéteit vetette egybe; szó esett Jellasichről és a Horvátországnak juttatott magyar anyagi támogatásról is [92—97:32.]. Az I. fejezetben részletesen foglalkoztam már Ferenc József császár és király borossebesi beszédével, ahol tudatosan vagy véletlenül a nemzetiségek közé sorakoztatta a persználunió egyenrangúnak dekralált másik nemzetét. Ez és más általános közjogi szituáció arra az álláspontra vezette Herman Ottót és pártját is, hogy nem tartotta, tarthatta az országot független államnak; illetőleg egyetlen üdvözítő állameszmének a független Magyarországot tartotta. No most ebben a szitációban kell megértenük az országon belüli másajkú népek helyzetének megítélését. Herman szerint a magyarság is el volt nyomva, tehát helyzete azonos a vele együtt élő, másajkú népekkel. Szinte a sors iróniája, hogy legnagyobb összeütközése a német Schulveren magyarországi tevékenységével akadt. Először 1882. január 27-én tette szóvá a német propaganda ellenségeskedéseit, majd február 15-én interpellációt nyújott be. Azt a korabeli német mozgalmat tette szóvá, amely uszító kiadványokkal látta el a Németországon kívül élő német népcsoportokat. Konkrét adatokkal szolgált ezek szándékos félreinformálásaira és magyarellenességére [81—84:10.]. Alig két hónappal később, április 29-én örvendve számolt be az ország németajkú polgárainak „hazafias mozgalmáról" [81—84:19.]. A képviselőház 1891. januárjában tárgyalta az ún. „kisdedóvásról" szóló törvényjavaslatot. Herman Ottó 23-án mondta el véleményét, s ezt az alkalmat használta fel arra, hogy az egyik, valószínűleg német nemzetiségű képviselőtársa megjegyzésére is reflektáljon: „Ami Filtsch t. képviselőtársaimat illeti, rendkívül picansnak találom, mikor épen ő dörgi oda a magyar nemeztnek azt: Mit akar e minoritás? Tőlünk akarja megvonni a mi nemzetiségünket, a mi jogainkat? Filtsch képviselő úr tehát majoritásnak tekinti magát és azokat, kik mögötte vannak." Azt javasolta, hogy ne csak saját szűk köréből merítse információit, hanem „keresse fel a szász falvakat" mint ahogyan ő is tette. Azt javasolta továbbá: „Tegyék ezt teljes őszinteséggel, magyarosodjanak meg, kövessék List tanácsát és akkor jogaikban meg lesznek védve, mint mondani szokás, az emberi kor legvégsőbb határáig."
