Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

példájára. Valójában a mezőgazdaság irányítása sem helyeselhető, azt egy szisztematikus foltozással jellemezte. Szóvá tette a szakiskolák hatékonyságát, de főként a monarchiában Magyarország kiszolgáltatott gazdasági helyzetét (KN. 1892—97. XIV. 178—181.) Szokásához híven beszéde utáni két napon is felszólalt és pótolta beszédének egy-egy részét. Szóvá tette a tanárok fizetésének rendezését, illetőleg 18-án „a magyar szőlészet dekrescsendóját": „Meg van állapítva, 600 ezer holdon fölül áll a szőlőterület terjedelme; ebből teljesen elpusztult 200 és néhány ezer hold, és ha a fönnálló szőlőterületet vesszük, akkor mindent leszámítva, maradna 97 ezer olyan hold, a mely még teljesen ép és termő." A csapás — tehát — sokkal nagyobb, mint azt hivatalosan elismerték. „Magyarország a maga borászatát nem nélkülözheti" — szögezte el megállapítását (KN. 1992—97. XIV. 219—220.). Az ország gazdasági helyzetének ismertetése során másnap (november 17.) szót ejtett a tógazdaságok és általában a magyar halgazdaságok helyzetéről is [5]. Beszédében — utalva saját idevonatkozó kutatásaira is — támogatta a tógazdaságok kialakítását, felhívta a figyelmet a szakemberek kiképzésére és alkalmazására, egyes területek speciális lehetőségeire, pl. a Tatai tóban és a Sárvíz térségében (KN. 1892—96. XIV. 207—210.). Talán a legkoncentráltabb költségvetési elemzése során, ismét néhány nap múlva, november 22-én a közoktatás helyzetéről szólt [6]. Szokatlan dologgal kezdte beszédét, elnézést kért Csáky Albin vallás- és közoktatási minisztertől, akiről korábban kizárólagosan ultramontán magatartást tételezett fel, elismerve, hogy szabadelvűségre is képes: „Igenis, a magyar közművelődés múltjával összevetve, a maiban haladottságot tapasztalunk, de mihelyt összevetjük a külföld kultúrájával, legott előttünk áll egy irtóztató nagy űr ... Magyarország egész történelmi fejlődésénél és nyelvénél fogva is a nyugati kultúrától el van szigetelve." Példákat említett Mátyás királytól, az itáliai kultúra magyarosodásáról, a magyar irodalom és tudomány kezdeteitől, említvén Apáczait, Bolyai Farkast. Bírálta a sok külföldre járót, aki semmit sem hozott haza: „Csak azok a férfiak tettek Magyarországon a modern kultúrának igazi szolgálatokat, a kik kimentek külföldre, a kik — hogy csak egy szakot is vegyünk — Bunsen, Kirchof, Helmholz lábainál ülek, azoknak asszisztensei voltak, és grádust nyertek; kik így megtermékenyítve jöttek vissza hazájukba és erős alapon állva értékesítették azt, a mit lelkükbe bevettek." A szövegben nem közölt részében a beszédnek szót ejt a magyar nyelvtudomány eredményeiről, az alföldi városokban működő gimnáziumokról, a magyar egyetemekről, közöttük a sokszor emlegetett harmadik egyetem telepítéséről stb. (KN. 1892—96. XIV. 295— 299.). Beszédét követő napokon itt is többször tett kiegészítő megjegyzést. Nagy beszédsorozatát — az 1894. évi költségvetés kapcsán — november 25-én zárta, amikor az egyetemekről és tudományos intézetek helyzetéről fejtette ki véleményét [7]. „... az egyetemek kultúránk csúcspontjai, melyekben kultúránk leginkább ki van fejezve..." Szót ejtett a Magyar Tudományos Akadémia helyzetéről és szerepéről. Az ún. harmadik egyetem esetében most is tiltakozott a pozsonyi elhelyezés ellen: „... elismerem Pozsony város történeti múltját, polgári elemének derék voltát, elismerem kulturális előrehaladottságát, de kénytelen vagyok konstatálni, hogy én határvárosokba ily kulturális intézetet nem tennék." Aki itt akar tanulni, az a szomszédos Bécsben is tanulhat. Szót emelt a műegyetem érdekében, amely külsőleg szépnek és jónak tűnik, belül viszont már nem tekinthető célszerűnek: „Külső díszes stíl, belül pedig — és a vakondtúrást tudom hozzá hasonlítani; hely, a világosság tekintetében oly tarthatatlan beosztásokat" mutat.