Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

szek vitáitól. Vájjon illő-e, hogy egy teljesen magyartalan szót vegyünk fel a törvénybe? És mikor készült ez a tanoncz szó? A Bach-korszak alatt csinálták azok, a kik egyáltalán szükségesnek tartották valamit magyarul kifejezni. De t. ház, minthogy áll az analógia abban is, hogy pl. a német törvényhozás illőnek és szükségesnek találta, hogy ily régi kifejezéseket a törvényben visszaállítson, hogy úgyszólván ez által ki legyen tűntetve egyik vagy másik műszaki ágnak régisége, azt hiszem, hogy akkor, midőn a magyar nyelvben van alkalmas szó, az beveendő a törvénybe. Ez a szó a mesterapród. A másik dolog az, hogy széltében kezdik használni azt a kifejezést: segéd. A segéd szó a közhasználatban épugy nincs elfogadva, mint a tanoncz. Hanem az mondatik: legény, mesterlegény. Ezen tökéletesen correct kifejezés jelzi a képességi fok mellett a kort is, melyben az illető rendszerint van. Ehhez képest bátorkodom benyújtani a a következő módosítványt: „A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatban használt tanoncz szó helyett tétessék mesterlegény". A törvény valamennyi szakaszaira nézve egyszerre azért teszem az indítványt, nehogy minden egyes szakasznál külön kelljen felszólalnom. 1881—84.65. Az ipartestületekről 1884 április 24. KN. 1881—1884. XVI. 359—361. [359] T. ház! Én úgy érzem, hogy a mi az ipartestületek szükségére vagyis azoknak kötelező megalakítására vonatkozik, a mi a szervezés természetét illet, azt a t. előttem szólott képviselő urak, jelesen azok, a kik ezen oldalról a kötelező társulás mellett emelték szavukat, bőven kifejtették. Én a t. ház engedelmével egy egészen más sorozatot akarok felállítani, a mely kritériumát foglalja magában annak, vájjon a testület miként viszonylik az államhoz, mennyire bírálható az meg a liberalismus vagy reaetio szempontjából. (Halljuk! Halljuk! a szélbalon.) Mert az egyszer tagadhatatlan tény, hogy azon férfiak — lettek légyen azok e házban vagy a társadalomban — a kik szavukat az ipartásulás mellett felemelték, épen a túlsó oldal és sajtója részéről a czéhrendszer híveinek, reactionariusoknak bélyegeztetnek. (Igaz! balfelől.) Én igen óhajtottam volna, hogy ez a férfiú, gr. Zichy Jenő, a ki magát büszkén nevezi ipargrófnak, elismerem ahhoz való jogosultságát, találta volna meg az alkalmat arra, hogy éveken át tartott agitatiójának voltaképeni rugóit és azon elveket fejtse ki itt, a melyből az agitatio kifejlődött; ez szükséges lett volna, a midőn a liberalismus vegy reactio hangoztatásával fellépnek ellenünk s azon elv ellen, melynek szószólói mi vagyunk. Nem tudom mi vezette arra, hogy csupán egy bevezető, lapidáris beszéddel módosítványt nyújtott be, mely megengedem, hogy a társulást kötelezővé kivánja tenni. Én azt állítom és bebizonyítani törekszem is, hogy ha egyszer társadalmak alakulnak, mint nemzetek, mint államok, az egyedüli czél csak az lehet, hogy mint nemzetek vagy mint államok, tehát mint bizonyos testületek, a közös jólétet biztosítsák, előmozdítsák, azon kivül, mint a consolidait egészek a jövőt biztosítsák, szóval megélhetésre stb. törekedjenek. Ha én az államot mint olyan elfogadom, mint egy egészet: akkor nekem mindazon köröket, legyenek azok foglalkozási körök, vagy bárminők, az államból magából kell deducálnom. És épen azért, mint ilyet elismerem, a természet és társadalmi [360] létalapján szükségesnek tartom; épen azért, mert azt hiszem, az összes benne levő egyéb foglalkozások, terjedjenek azok kisebb vagy nagyobb körre, legyen azoknak jellege állam, vagy bármi, az állam egységéből származtatom le, én azokat soha sem a liberalizmus, sem a reactio alapjáról, hanem egyedül a szükség szempontjából bírálom meg. Mert t. ház, elvégre igen könnyű liberalismusról beszélni, a liberalismust hirdetni. Tapasztaljuk a túloldalról, tapasztaljuk erről az oldalról; sőt én bátran merem állítani, hogy ha valamely clericalis fractio tagjaihoz ezt a kérdést intézi az ember, ők is valóságos liberálisoknak tartják magukat a maguk szempontjából. De a liberalismus kritériuma gyakorlatilag a testületek szempontjából felvetve, nem a hirdetésben van, hanem a működési tér, a fejlődés szabadságában, az autonómiában és abban a képességben, hogy egy egészséges, valódi alap teremtessék meg, mely a haladást biztosítja. Mert t. ház, ha ezen a soron indulunk el, a melyen megkísértették egynehányan elindulni, ti. a kényszer szempontjából és a túlsó oldalról az állítólagos kényszerrel szemben az vettetik