Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

az ólakban tölti el nyomorúságos életét." Javasolta a süketnémák mellett az ún. hülyékkel kapcsolatban is a társadalmi gondoskodás megszervezését [84—87:11.]. 1886. október 13-án interpellált a járványos betegségek ügyében [84—87:32.]. 1887. március 19-én a himlőoltás bevezetése mellett szólt és szorgalmazta a fertőzöttek elkülönítését [84— 87:42.]. 1890. február 13-án javasolja az igazságügyi orvosi tanács felállítását [87— :92:3.]. 1893. és 1894. novemberében pedig az egészségügy általános helyzetét vette vizsgálat alá. Felvetette az 1892. évi „koleraesetek 72%-a földszinti lakásokra, 7%-a pinczelakásokra esett és csak a többi 21%-a oszlott meg más lakások között [92—97:3.]. Másik alkalommal (1894. november 23.) az egészségügy javuló tendenciáit ismerte el, majd pedig a körorvosok jogainak szélesítésére, a nagy gyermekhalandóságra, az iskolákban az egészségügyi oktatás hiányosságaira, a gyógyszertárak körüli üzérkedésre stb. mutatott rá. Beszédét így fejezte be: „Különben kijelentem, hogy a közegészség ügyét rendkívül fontosnak tartom, és annak szükségeire és javítására, mint mindenkor, úgy most is minden költséget megszavazni kész vagyok" [92—97:21.]. 1884. április 24-én Pulszky Ágost szocialistának és liberálisnak minősítette Herman Ottó egyik megnyilatkozását. Ezekre így felelt: „... beszédem egész folyamából nem fogja kimutatni a képviselő úr azt, hogy én az állam és a társadalom kerete ellen bár egy szóval is támadtam volna. Ez tehát kizárja a szociális eszme felhozatalát. Második pedig: hogy ha szeretnék valamely új intézkedést létesíteni, akkor szabadelvűség dolgában nem akarok és nem akarhatok tovább menni, mint addig, hogy a szabad fejlődés terén biztosítva lássam. ... még most sem vagyok meggyőzetve a képviselő úr által, hogy akár antiliberális, akár szociális eszméket terjesztettem volna" [84—84:67.]. Ugyanakkor Herman Ottó mindig szívesen hivatkozott az 1789-es francia polgári forradalomra, célkitűzéseire és vívmányaira. Lássunk ebből egyet (1891. július 15.): „Azon a napon, t. képviselőház, a melyen egy nagy nemzet szabadsága megalapításának ünnepét ülte, 1789. július 14-kének emlékét, a mikor nemcsak Francziaországra derűit fel a szabadság napja, hanem a mikor az egész emberiségre reávilágított a szabadság első sugara: azon a napon érte meg Magyarország azt, hogy a reactio dictálja neki a harczot; hogy a reactio azt mondja, hogy neki van igaza, neki van jogosultsága a magyar földön, a mely föld Francziaország után csak 50 évvel később jutott abba a helyzetbe, hogy a szabadságot megízlelhesse" [1887—92. XXVI. 27.]. 1889. december 10-én egy viszonylag rövid beszédet szentelt a „munkásmozgalomnak" [87—92:6.]; a beszéd teljes terjedelme olvasható a válogatásban, következésképpen annak csak tendenciáját foglalom össze. A munkás-mozgalom (Herman Ottó említi így!) kezdetben „internationalisticus socialisticus" irányba indult. A magyar munkásság Párizsba kiküldött képviselője is ezt hangoztatta, ugyanakkor itthon mérsékeltebb hangot ütnek meg. Illetőleg tisztázni kell a kormányzat idevonatkozó politikáját, mert „a socialista congressuson kijelentetett, hogy Magyarország munkásait a kormány támogatja." Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy mind a mozgalom, mind az állam fogalmazza meg ismét alapvető állásfoglalását. 1893. novemberében azt hangoztatta, hogy a munkásmozgalom két irányzatból áll, „egy része internationális-szocziálisztikus, a másik része nem". Az államigazgatás pedig nem következetesen jár el ezekkel szemben, pontosabban kell meghatározni jogaikat és a tiltásokat, s ezeket mindkét részről be kell tartani.