Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
gyermekeknek ... azok ma 26—27 éves fiatal gyerekekre vannak bizva." Később másként is érvelt: „... és állítsák vissza az önkorányzatot nemzeti alapra egész tisztaságában, azt az önkormányzatot, mely nemcsak a törvényekből származik csupán, hanem a melyet a nemzet élete fejlesztett ki s az administrationalis bajok emberileg szűnni fognak." Támadta a mérsékelt ellenzéket, akik egy újabb és jobb kiegyezéssel megoldani vélték az ország bajait. Herman Ottó itt is leszögezte egyedül üdvözítőnek tartott, kissé naiv, de megható érvelését: „a Marseillaise hangoztatásával ... mint a népszabadság himnuszával, úgy én is csak a magyar Marseillaise-sel végzem s ez semmi egyéb, mint az, hogy adassék vissza Magyarország önmagának; adassék meg neki a mód arra, hogy teljes szellemi és anyagi erejét saját tűzhelyének kiépítésére fordíthassa: s akkor — lelkem mélyéből meg vagyok győződve — megszűnik minden társadalmi baj, minden administrationalis baj, minden bíráskodási baj, mely a jelenlegi depraváló és protectionális rendszerben magában fekszik." Másfél évvel később, 1886. március 12-én [84—87:27.] ismét szóbahozta a közigazgatás átszervezését. Itt, ismét az erősödő állami centralizációs törekvéseket bírálta: „Ha egy nemzet administrationalis apparátusának reformálásáról vagy fejlesztéséről van szó, a fő szempont a melyből ki kell indulni, az, hogy a nép napról napra folytatott normális közéletének szabályozása kívánatos és hogy nem oly intézkedések szükségesek, mint aminők az igazságszolgáltatásnál mértékadók, hol a társadalom abnormalitásainak kiegyenlítése van főelvül kitűzve, hogy a büntetés mellett az igazság is kideríttessék." Az élet és a társadalom sokszínűségét hangoztatta figyelemre méltó beszédében, s azért is ellene volt a centralizációnak, „hogy ugyanazon mintába kívánja beleszorítani egy egész ország közéletét". Idevonatkozóan francia és német példákat említett, s a centralizációt porosz találmánynak nevezte. Érdemes idézni még egy mondatát: „A correct és igazi adminisztratiot másra mint közbizalomra fektetni nem lehet ... mely napról napra a nemzet összességére, annak legkisebb közügyére irányozza intézkedéseit." 1891. júniusában és júliusában ismét több beszédében foglalkozott a közigazgatás reformjával. Június l-jén teljes beszédet szentelve neki [87—92:17.]. A társadalmat organikus fejlődésű rendszernek tekintette, „amelynek megvan a maga fejlődése. S ez a fejlődés törvényen alapszik; olyan törvényen, melyen emberek és hatalmak sokszor próbáltak mesterkedni; de a melyet megakasztani vagy megszüntetni egyáltalában lehetetlen volt. Csupán egy dolog egyeztethető össze a fejlődéssel s ez a közszabadság." Ebben a beszédében is megfogalmazta a hagyományos vármegyei rendszer adminisztracionális hasznosságát: Vitába szállt a miniszterelnökkel, aki azt állította, hogy az ősi vármegye „nem is volt adminisztratív intézmény, hanem csak egy várkerület, tehát egy territoriális fogalom volt." Herman Ottó viszont arra mutatott rá, hogy „...idő során fejlődött nemcsak administrationalis apparátussá, hanem a közszabadság valóságos bástyájává." Szerinte a magyar megye volt 1848 fészke és központja is. Nem fért a kiválogatott beszédek közé az, amit 1891. július 15-én mondott el, és amelyen a francia 1789. július 14-re, a forradalom kitörésének napjára emlékezett. Ugyanekkor és július 28-án ismét és ismét visszatért a közigazgatási elképzeléseire, illetőleg a közállapotok bírálatára. Politikai jellegű beszédei arányával vetekszik a különböző gazdasági vonatkozásúak száma. A skála az árvízsújtotta Szeged újjáépítésétől az országos ipari kiállításokig terjed. Tekintettel arra, hogy idevonatkozó beszédeit már röviden ismertettem az előző
