Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

idő után, be fog következni az absolut csend: hogy reá nézve a természet, a társadalom zaja meg fog szűnni zaj lenni; hogy körülötte az örök némaság fog honolni, mint fog honolni én körülöttem: az iparkodni fog, mielőtt hallását végkép elvesztette, a hangokat bizonyos mohósággal magába fölvenni, hogy majdnem abban a némaságban, a melybe sülyednie kell, legyen meg legalább emléke azoknak a hangoknak, a melyek egykor reá hatottak, őt felvillanyozták vagy megszomorítottak, szóval az ő érzelmeinek világát igazgatták" [KN. 1887—92. XXVI. 244.]. 1894. tavaszán még kétszer utalt süketségére: amely már zavarta parlamenti munkájában is: „Számolva a lojalitással és a lovagiassággal, kijelentem, hogy siket embert bizonyos távolságról inzultálni nem valami nagy virtus" [KN. 1892—97. XVII. 251.]. Május 22-én már nyíltan bevallotta, hogy nem hallotta a jegyzőkönyv felolvasását: „A jegyzőkönyv hitelesítése alkalmából képviselői kötelességemnek ismerem a következőket felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Nem voltam azon helyzetben már testi állapotomnál fogva sem, hogy figyelemmel kisérhettem volna tegnap a jegyzőkönyv felolvasását és a hitelesítés menetét s hogy észrevehettem volna, vájjon a ház elnöke bejelentette-e a háznak azt, hogy a múltkori rendkívül fontos szavazáskor a szavazatok helyesen számíttattak-e össze, igen, vagy nem, s ehhez képest vájjon helyes volt-e az elnök enuncziácziója, igen, vagy nem? Hogy ennélfogva a jegyzőkönyv tartalma megfelel-e a valóságnak, igen, vagy nem?" [KN. 1892—97. XIX. 29.]. 2. A függetlenségről és a dualizmusról Herman Ottó csak a független magyar államot tartotta elfogadható politikai szituációnak. Tulajdonképpen azt a politikai helyzetet, amit az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kivívott. Beszédeiben gyakran hivatkozott 1848—49-re, „az akkori törvényalkotásra és politikai jelentőségére, de tiltakozott az ellen (1889. január 14.), hogy hangzatosan és túlságosan sokszor emlegessék [KN. 84—87. II. 381.]. Politikai alaptézise meghatározta egész képviselőházi tevékenységét és minden egyes megszólalását. Ahol csak tehette, rámutatott a monarchia és a dualizmus hátrányaira, illetőleg a magyar érdekek háttérbe szorulására. Pártja, s így Herman Ottó is, mindvégig ellenzékben volt, ebből származik az, hogy csak igen kevés előterjesztett törvényt fogadtak el, szavaztak meg; illetőleg minden megnyilatkozásukban bírálták a duális állami berendezést és kormányt. Úgy tűnik, hogy pártja parlamenti frakciójának Herman Ottó volt az egyik vezérszónoka, aki igen sokszor fejtette ki pártja véleményét a tárgyalt törvényjavaslatról. Mint már utaltam rá, hozzászólásaiban nem mindig ragaszkodott a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat egészéhez vagy akár részletéhez sem. Számára ezek mindig a megszólalás lehetőségét biztosították; illetőleg a téma kapcsán egy-egy általánosabb kérdés terén fejtette ki véleményét. így volt ez a magyar államiságot érintő képviselőházi témák esetében is.