Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

Beszédei és hozzászólásai bizonyos tematikai rendszerességet mutatnak annak elle­nére, hogy igen sok ügyhöz szólt hozzá. Beszédeinek legnagyobb hányadát a kimondot­tan politikai, még inkább belpolitikai vonatkozásúak teszik ki. Pártállásának — 48-as Függetlenségi Párt — megfelelően nem fogadta el az 1867-es kiegyezést, a dualista ál­lamberendezkedést, tehát az Osztrák—Magyar Monarchiát és az ezen a jogi platformon álló kormányt. Ebből származott az, hogy — mint ellenzéki képviselő — igen ritkán sza­vazta meg a kormány előterjesztését. Elsősorban azonban a dualista politikai berendezke­dést, konkrétan az osztrák elnyomást támadta nemcsak politikai síkon, de elég sokszor rámutatott annak gazdasági és társadalmi következményeire is. Ellene volt minden erő­szak-szervezetnek, katonaságnak, csendőrségnek és rendőrségnek. Radikális politikus volt, de a nemzeti hagyományokat is tisztelte. Radikalizmuást és liberalizmusát maga is hangoztatta. Mint pártállása is mutatta, politikailag az 1848-49­es polgári forradalom platformján állt, hibás lépésnek tartotta a kiegyezést, illetőleg a perszonáluniót. Ebből következik az is, hogy feltétlen követője, tisztelője volt Kossuth Lajosnak. Alig akadt beszéde ahol valamiképpen ne hozta volna szóba az osztrák elnyo­mást, annak kulturális, gazdasági stb. hatásait. Megjegyzéseket fűzött a király beszédei­hez, mérlegre tette a dinasztia és az ország érdekeit, a dualizmust és a függetlenség viszonyát, a polgárság és a közös hadsereg közötti ellenszenvet stb. Még az államigazga­tásban mutatkozó bürokráciáért is az osztrák hivatali irányítást kárhoztatta. Több elemző Herman Ottónak a nemzetiségekhez fűződő kapcsolatában — kita­pintható liberalizmusa ellenére is — felfedez sovinisztának minősíthető elemeket. Ezzel kapcsolatban már elöljáróban is két megjegyzést szeretnék tenni: 1. Általában nem a tel­jes idevonatkozó nézetrendszeréből vonták le megállapításaikat, hanem egy-egy kiraga­dott mondatból, nyelvi mezőnyéből kiragadott idézetből. 2. Az Osztrák-Magyar Monarchia kebelében a magyarság sem volt — szerinte — független nép: az osztrákok a nemzetiségekkel egy sorban emlegették. Elsősorban az ország és népe elnyomott helyze­tét hangsúlyozta és majd csak az után vette tekintetbe az országban élő nemzetiségek ügyét. Most már csak nézőpont kérdése, hogy mennyire volt elfogult, és hogy sorrendisége teljesen helyes volt-e, illetőleg nézeteiért a 19. század második felében megillette-e a sovi­niszta jelző? Hasonló a helyzete az egyházak és a felekezetekhez fűződő kapcsolatával is. Sze­retném leszögezni, hogy a vallásosságot, az emberek vallásos érzületét sohasem támadta. A történeti egyházak tekintetében is, szinte kizárólagosan a római katolikus egyháznak az államra, társadalomra ható, vagy csak hatni akaró tevékenységét kifogásolta. Itt tekintet­be kell még venni Herman Ottó evangélikus vallását is. Külön fogom felsorolni a zsidó­sággal kapcsolatos megnyilatkozásait. Itt sem a vallást tette pellengérre, bár annak ortodox megnyilvánulásait éppen úgy szóvátette, mint a katolikusok bigottságát. Azért került viszonylag gyakran szájára a zsidóság, mert éppen azokban az évtizedekben özön­löttek be százezres nagyságrendben Galíciából az orosz elnyomás elől, s nem a vallásban látta a gondot, hanem a beözönlés mértékében, az ország népeitől idegen voltában, kultú­rájuk különbözőségében, alkalmazkodási készségük hiányában. Az ún. zsidó-kérdés a legtöbb esetben sem mint vallási ügy, hanem mint etnikai kérdés vetődött fel nála. Szor­galmazta a betelepülő nép és vallás jogi elismerését, de elvárt a betelepülőktől is annyi to­leranciát, hogy próbáljanak ők is alkalmazkodni a többség életmódjához, kultúrájához és

Next

/
Thumbnails
Contents