Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

Több mint két hónap múlva, május 30-án találjuk a Képviselőházi Naplóban újabb beszédét a kúriai bíráskodásról [36]. Nagy felzúdulást eredményezett a következő megállapítása: „mert a história és az élet fejleményei arra tanítják a társadalmat mindenütt, hogy a kié a hatalom, azé a bíró. ... Hiszen a kúria összealkotása mindenkor az illető kormány befolyásától függ, tehát kinevezett..." Majd hátrább így folytatta: „A kúriai bírákat az illető hatalmon lévő kormányok ajánlatára a korona nevezi ki." Következésképpen nehéz annak a bírónak a helyzete, aki elfogadta a kinevezést. Fejtegetéseiben megint eljutott a magyar állam közjogi helyzetéhez, a dualizmushoz. Rámutatott — továbbá — a választások szabálytalanságaira is, ezeket is az ún. független bíróságoknak kellene kivizsgálniuk (KN. 1892—97. XXXIII. 178—180.). A választási visszaélésekre június 10én, 18-án visszatért egy-egy rövidebb hozzászólásában (XXXIII. 241—244, 292—293.). Utolsó képviselőházi beszédét 1896. június 23-án, 61. születésnapja előtt alig egy héttel mondta el. Akkor még nem tudhatta, hogy a következő választáson alulmarad vetélytársával szemben, s ezzel be is fejeződött több mint másfél évtizedes időszak, amelyet a képviselőházban töltött. Politikai, talán inkább közéleti ambíciói azonban ez után sem csökkentek, csupán a politikai közélet legfelső színpada, a törvényhozás háza megszűnt számára létező szereplési poronddá válni. Valószínűleg ez eredményezte azt is, hogy a tudományok művelésére is több ideje jutott 1896 után. Lényegében egy újabb korszakot jelentő 18 év kezdődött el ezzel. Szeptember 9-én még őrzi egy rövid megszólalását a Képviselőházi Napló (XXXIV. 80.), de az már nem számottevő, a ház határozatképtelenségére hívta fel a figyelmet. Szimbolikusnak is nevezhető utolsó beszédének témája: Szeged újjáépítésének tapasztalatairól és a házadóról [37]. Szeged volt első választókerülete, az ott szerzett impressziók mindig meghatározták képviselői tevékenységét: egyetlen egy város érdekében sem szólt annyiszor, bárhol volt is képviselő. Kötődését így fogalmazta meg: „... engem Szeged város második kerülete 1879-ben a város romjain választott meg képviselővé." Kifogásolta már akkor az ország centralisztikus szemléletét: „A nemzetnek okvetlenül egyik fő érdeke,hogy a fő és székvároson kívül mentül több és hatalmasabb gócpont keletkezzék, különösen azon városok közül, melyekről elmondhatjuk, hogy a magyar állameszmék valósággal oszlopai." Érdemes idézni további részleteket is beszédéből: „Szeged városa ma Budapest után a legnépesebb város, s az az előny, a mit én is elismerek Szeged részére, az, hogy tőről metszett magyar. Az ő magyarsága, magyar megolvasztó hatalma nem a bérkaszárnyákban, hanem a családi házakban gyökerezett" (KN. 1892—97. XXXIIL 374—475.).