Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

A filoxéra kapcsán ismételten a szakértői tevékenység és a francia példák kritika nélküli átvételét emlegette (KN. 1887—92. XIX. 298—303.). A szőlészet gondjait a következő napi ülésen ugyancsak elővette. Ajánlotta most is a szőlők homokra telepítését, a borkészítés tudományos megalapozását és a borhamisítás elleni fellépést. Szóba hozta ismét a csángó telepítést és hosszasan foglalkozott a magyar halászat helyzetével, fejlesztésével. Ennek kapcsán személyes élményeit is szóbahozta: „Ne méltóztassék szerénytelenségnek venni, ha elmondom, ha én nem könnyű életemből, melynek helyzete nem valami rózsás, se nem kellemes, kiszakítottam öt esztendőt abban a tiszta meggyőződésben, hogy Magyarországra nézve a halászat fejlődése, feléledése rendkívül fontos dolog. A mennyire tőlem telt, tanulmányoztam a dolgot... kiadtam a magyar halászat könyvét... Elmentem és tanulmányoztam a halászatot Sziléziában s másutt és írtam egy könyvet a gyakorlatról. Nekem tehát, azt hiszem, ily alapon van jogom a halászathoz hozzászólni" (KN. 1887— 92. XIX. 313—314.). 1890. november 17-én kétszer is szóba hozta az ún. szerencsejátékok eltörlését, közöttük a „totalisateur intézményt" és a kártyajátékokat. Az első témához pontos statisztikai adatokat sorakoztatott elő: A fogadási összeg pl. „1885-ben még 879.715 frtra rúgott; 1889-ben már 2.208.172 forintra rúgott. Öt év alatt tehát ... tisztán csak a totalisateurön eljátszottak ... 6.737.612 frtot" (KN. 1887—1892. XIX. 337—338.). Az 1891 évi költségvetés tárgyalása kapcsán, még 1890. november 26-án vette elemzés alá az egyházak és felekezetek helyzetét és támogatottságát [14]. Örömmel állapította meg, hogy a képviselőházban található számos felekezeti képviselő között sem az ülésteremben, sem a folyosókon semminemű „türelmetlenségnek absolute semminemű nyoma és jele nem mutatkozik". Ugyanakkor „magas egyházi méltóságok szájából momentuosus alkalommal még ma is elhangzanak oly szavak ... a melyek ma, a cultura mai állásában, egy fejlődő és haladó társadalomra kényszerítőleg nem alkalmazhatók." Például említi a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók nagyváradi nagygyűlését, és a helyi püspök beszédét. Utalt arra, hogy az egyház képviselői a városokban és a falvakban befolyásolják a híveket. Az egyházak közötti viszonyról pedig így nyilatkozott: „T. ház! Az is tagadhatatlan, hogy hiába beszélnek ma a felekezetek egyenjogúságáról, mert az absolute nem áll. Nálunk ma is van államvallás; van annyiban, hogy az állami élet bizonyos megnyilvánulásaiban tisztán csak a katolicus felekezet az, a mely szerepel... a koronázás ténye a Katolicus clerus hozzájárulása nélkül egyáltalában nem eszközölhető; az egyetemek megnyitásából nem a protestáns, hanem a katolicus templomban tartják meg a veni sanctét s az összes tedeumok is így folynak le" (KN. 1887—92. XX. 136—139.) Az 1891. évi költségvetés tárgyalása (1890. november 29.) adta az alkalmat arra, hogy ismételten javaslatot tegyen a Magyar Néprajzi Múzeum létesítésére [15]. Először a Nemzeti Múzeum könyvtárának jobb elhelyezésének szükségességét ismertette, foglalkozott a múzeumi alkalmazottak alacsony fizetésével, a tudományos tevékenység fontosságával. A Néprajzi Múzeum elhelyezését és bizonyos függetlenítését a következőkkel indokolta: „A néprajz újabb időben mint tudományszak rendkívüli fontosságot öltött ... felbuzdulva a külföldön mindenütt megindult mozgalomtól, nálunk is megkísérelték, hogy a néprajznak alapot rakhassanak, hogy e tudományszak fejődésnek induljon. Megalakult egy társaság, eljártunk benne — én is mások is ..." Megemlítette pillanatnyi nehéz helyzetüket, úgy tűnik kénytelen lesz megindított folyóiratát megszüntetni". Az új