Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

1886. januárjában a földművelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium költségvetése kapcsán Herman Ottó január 29-én vonta meg a kiállítás mérlegét [22]; ez nem volt nagyon hízelgő, elsősorban az államra, illetőleg a szakminisztériumra. „... voltaképen a magyar királyi kormány kiállítása volt, oly kiállítással, melynek másodsorban tényezői voltak az állammal szerves összefüggésben álló vállalatok ..." Nem jutott kellő helyére „sem az országos nemzeti ipar", a magyar gazdaság az osztrák érdekeket kénytelen szolgálni, s nincsen önálló magyar gazdaságpolitika stb. sem. Tiltakozott az ellen is, hogy Magyarországon minden gazdasági intézmény, még a tanintézmények is a fővárosra koncentrálódnak (KN. 1884—87. VEI. 288—292.). Immár évek óta év végeken illetőleg az első hónapokban tárgyalta a képviselőház a különböző tárcák soronkövetkező évi költségvetését. Herman Ottó minden esetben hozzászólt a vallás- és közoktatási, illetőleg a földművelést, az ipart és kereskedelmet együttesen kézbentartó tárca költségvetésének tárgyalásakor. Ez utóbbi esetében menetrendszerű pontossággal hozta szóba az európai és a magyar szőlészetet, a filoxéra elleni védekezés helyzetét, a magyar borászat kiviteli lehetőségeinek jobbítását, ennek kapcsán a borászat fejlesztését, a kendertermesztés és főként a feldolgozás gondjait [22]. Ezt tette 1886. januárjának végén és február első napjaiban (KN. 1884—87. VIII. 288— 292, 314—315.; 322—323.). Ez évben is kifejtette véleményét a közoktatás helyzetéről is [23]. Értékelését igen kegyetlen szavakkal kezdte: „Mi most Magyarország közoktatási rendszere? A t. miniszter úr maga mondta nyilvánosan, hogy Magyarország tanítói és tanári kara rossz, ő emlegetett egy febris gymasialis stupidat. Én ezzel szemben constatalom a febris ministerialis nervosa quotidianát. Hogy vajon miféle tüneteket mutat megmondom: A legalsóbb népoktatástól a legfelsőbb oktatásig a magyar közoktatásban rendszer nincs." Ellentmondást lát abban, hogy „az iskola tanítja Darwint, a szószék átkozza Darwint", okkal, ok nélkül „importálják a külföldi eszméket", a kultuszminiszter mint a Tudományos Akadémia elnöke beavatkozik döntéseikbe. Igen sok adatot elősorolva, hosszasan kritizálta a minisztert: „A t. minister úr megalkuvó ember, a ki mindig az egyes esetet veszi, a mely előtte áll s ekként formulázza a kérdést: hogyan lehet ezt elcsinálni, hogy ebből nekem valami kellemetlenségeim ne legyenek? ... ez az ember lármáz, ez az ember a sajtóba is irogat, jó lesz őt alkalmazni és majd elhallgat." Beszéde végén felszólítja a minisztert a lemondásra: „Ha t. miniszter úr nem tud oda emelkedni, hógy kapkodás helyett öntudatos irányt kövessen ... akkor szálljon magába és jobb lesz, érje be a 13 éves jubileummal és engedje át helyét az egész kormányával együtt azoknak, kik minden tekintetben a nemzet érdekét, geniusát, az elveket, a törhetetlen becsületet nem csak szájukkal vallják, hanem tettel bizonyítani valósággal készek és képesek" (KN. 1884—87. VIII. 364—367.). 1886. év februárjában két jelentős beszédében is foglalkozott fontosnak tartott témáinak egyikével, az egyetemi oktatással. Február 8-án Magyarország harmadik egyetemének létesítésével és általában az egyetemek helyzetével kapcsolatos nézeteit mondta el [24]. Vitatkozott a miniszterrel arról, hogy hová kellene telepíteni az újabb intézményt: „És midőn én így látom a dolgot, nekem át kell térnem a harmadik egyetem kérdésére, mert t. minister úr jelentése már előre veti árnyékát, ... hogy a harmadik egyetem számára Pozsonyt választotta." A javaslattal azért nem ért egyet, mert szerinte az új egyetemet a magyar centralis vidéken kell felállíttatni. „Mert t. ház, az ország központjában,