Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

kell. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) Ez az én chauvin!zmusom, és ebben alkudozásról semmi szín alatt sem szabad beszélni. De hát erre könnyen azt lehet mondani, hogy ezek hazafiasán csengő frázisok, holott arra van szükség, hogy a megoldásra is rámutassunk. A t. belügyminister úr, mint bevezetőleg mondottam, formális programmot adott a nemzetiségi kérdésben. Én elismerem, hogy azokkal a beszédekkel szemben, melyek itt a múltban elhangzottak, a belügyminister úr beszéde okvetlenül az okosak közé tartozik. Mert vájjon mit tapasztaltunk a múltban? Felállott az a nagy machinátor, a kinek egész belügyministeri tevékenysége mindössze a választásokra való előkészítés volt, és nagy hévvel belekiáltott az országba: A ki a magyar állam ellen valamit tesz, azt meg fogom semmisíteni, s ezzel jelszót adott s ösztönözte a nemzetiségi agitátorokat, hogy hazaszaladva, még jobban agitálhassanak. Ezzel szemben a t. belügyminister úr szava okvetlenül az okosok közzé tartozik. De ha mi valódi értékére és arra nézve bíráljuk a t. belügyminister úr szavait, arra ti., vájjon meg birja-e szüntetni a bajt; akkor lényegesen más képet kapjunk. A t. belügyminister úrnak programmbeli tételei a következők: a magyar intézményekben növekvő oláh intelligentiának kenyeret kell adni. Lássuk hát! A magyar intézményekben növekedő és innen kimenő oláh intellegentiának száma évenként száz és egynehány. Hát a belügyminister úr mit akar csinálni azzal az ezer egynehány magyar ifjúval, a ki a magyar intézményekből kimegyen, a kinek nem bír kenyeret adni, és a kinek óriási százalékát belelöki abba az irtóztató fertőbe, mely a magyar közviszonyokat már most is tökéletesen megmérgezi: a élet által ki nem próbált, mindenre képes, existentiáért jellemet megtagadók fertőjébe. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A t. belügyminister úr rámutatott arra, hogy ime Romániában ezek az ifjak agitátorokká válnak, azokat vissza kell hozni. Igenis, vissza kell hozni; de hát nem látja, hogy a Szepesség legjobb népe hogyan bomlik részekre, hogyan megy ki Amerikába? Vájjon nem tapasztalta-e, hogy a Dunántúl akadnak helyek, olyan helyek, a hol a magyarságot sem a tatárjárás, sem semmiféle dúlás ki nem birta mozdítani, és ott most ezen helyek lakói útra kelnek Brazília felé? És ekkor jön a t. belügyminister úr ama második gyógyszerével, azt mondja, hogy az oláh alsó papságról — és tegyük hozzá az oktatókról, — gondoskodni kell, főkép arról, hogy azok a szegénységből kiemeltessenek. Hát én különösen megköszönöm Magyarország belügyministerének, hogy ezt a thémát felhozta, mert ez a leghatározottabb rámutatás arra, hogy legalább az állami jellegű egyházi javak új felosztásához kell nyúlni. 1892—97. 2. Az ország politikai helyzetéről a költségvetés kapcsán 1893. november 11. KN. 1892—1897. XIV. 63—66. T. képviselőház! Úgy tapasztaltam, hogy e ház költségvetési tárgyalására vonatkozólag egy áramlat keletkezett, a mely különösen az ellenzéket abba a helyzetbe igyekszik juttatni, hogy tisztán csak az u. n. budgetbeszédeket mondjon, bírálja meg a költségvetést szerkezete szerint és kerülje ki mindazt, a mi ezen áramlat állítása szerint ezen költségvetéshez nem tartozik. De, t. képviselőház, nekem egy állami költségvetésnek tárgyalására nézve meg van a magam nézete. Egy oly törvényhozási aktussal szemben, a melynek feladata, hogy a nemzet összes életnyilvánúlásait felölelje, hogy intézkedéseivel belenyúljon még a házi tűzhelybe, is midőn ez így kapcsolatban van az események nagy folyamatával is, kötelessége a törvényhozásnak és így minden egyes törvényhozónak is a költségvetést az összes jelenségek szempontjából bírálat tárgyává enni. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) És ha ez áll és helyes: kétszeresen szükséges, hogy különösen a magyar törvényhozás ellenzéke legtüzetesebben, legterjedelmeseben gyakorolja a bírálatot akkor, mikor ezen törvényhozásnak szerkezete oly szerencsétlen, hogy a törvényhozás második faktorával, a koronával ime már csak öt évről öt évre érintkezhetik közvetlenül; a mi az azon túl való érintkezést illeti, az egy bizottság, az úgynevezett delegáczió közvetítésével történik, melynek arra a nemzettől direkt mandátuma nincsen, mely pártpolitikai szempontból van összeállítva és a mely abszorbeálja a törvényhozás azon legnevezetesebb jogát, hogy a nagy politikai és történelmi események szempontjából is bírálja meg a helyzetet magát. így fogva fel a dolgot, konstatálnom kell, hogy nem tartom elégségesnek azon színvonalat, mely itt a törvényhozásban a budget-