Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

érdekelte, hanem a felvetett törvényjavaslat politikai, vagy akár aktuálpolitikai vonatkozása. Legelső képviselői beszédére utalva most is megfogalmazta: „Én valamint eddig, úgy most is kifejeztem, azt, hogy Bosznia és Herczegovina occupatiója nem más, mint annexió. Ez az összes osztrák tradíció iránya és végrehajtása volt, lesz és marad." Herman Ottó szerint az elvesztett olasz tartományok kárpótlását szolgálta, illetőleg az volt a célja, hogy ezzel lehessen Magyarországot megfenyegetni, mint tették azt 1848-ban. Rámutatott továbbá arra, hogy pontosan az mutatja országunk függését, hogy a magyar miniszterelnök mindig végrehajtja azt, amit Bécs elhatározott (KN. 1881—84. XVI. 102—103.). Magyarországon a középkori eredetű ipari szervezetet, a céhrendszert 1872-ben szüntették meg. Egyidejűleg azonban nem gondoskodtak annak bármilyen pótlásáról, bár egyre jobban megvilágosodott, hogy létesíteni kell a városi és falusi kézműiparok részére valamilyen más, összetartozó és érdekvédelmi testületet. Hennán Ottó is utalt eddig beszédeiben ezek hiányára. Ezt a hiányt volt szándéka betölteni az 1884-ben képviselőház elé terjesztett ipartörvénynek. E nagyfontosságú törvénytervezet tárgyában három beszédet is mondott. Március 31-én általánosságban az ipartörvényről mondott véleményt [63], természetesen, nem hagyván figyelmen kívül annak általános politikai vonatkozásait sem. Szóba hozta pl. a külön magyar vámterület szükségességét, szerinte a törvény nem fogja megoldani a magyar ipar ügyét, elsősorban a közgazdasági bizonytalanságok miatt. A beterjesztett törvényjavaslat csupán az iparszervezetet és az iparoktatást fogja megoldani. Rámutatott az ország szociális helyzetére, a szocializmus és az anarchia, valamint a szegénység kapcsolatára (KN. 1881—84. XVI. 176—181.). Április 2-án egy érdekes, mondhatnánk történeti terminológiai elmefuttatást végzett, számba véve az ipart tanuló ifjak elnevezését: tanonc, tanuló, inas, mesterlegény. Viszonylag rövid beszéde [65] lehetett volna kis közlemény pl. a Nyelvőrben (KN. 1881—84. XVI. 215—216.). Április 24én pedig az ipartestületek szükségességét és tevékenységi körét igyekezett tisztázni [65]. Szerinte érdekes szituáció húzódott meg az ipartörvény megalkotása körül: a nagyiparosok és politikai támogatói maradiságnak tekintették, illetőleg a törvény támogatóit a céhrendszer restaurálóinak bélyegezték, valószínűleg azt hívén, hogy a kisiparosoknak nem lesz jövője (KN. 1881—84. XVI. 359—361.). Az 1881—1884-es képviselőházi ülésszak utolsó hónapjában is közel tíz alkalommal megszólalt. Egy-egy rövid megjegyzést tett a szocialistaságról és a szabadelvűségről (66. 1884. április 24. KN. 1881—84. XVII. 363), és az ún. harmadik egyetemről (67. 1881. április 26. KN. 1881—84. XVII. 3.), majd pedig a kocsmák és kávéházak vasárnapi nyitvatartásáról (68. KN. 1881—84. XVII. 28—29.). 1884. április 29-én tárgyalta a t. ház a fegyintézetek ügyét; Herman Ottó ez esetben is kifejtette álláspontját, mely szerint a tolvajt a nyomor teszi tolvajjá [69]. Hivatkozva Bakunyinra azt állította, „hogy a legjobb börtönrendszer mégis az orosz ... hogy a legmegrögzöttebb gazember is, a ki abba csak egyszer is belekóstolt, ha kiszabadul, soha többé oda vissza nem vágyik és mindent elkövet, hogy megjavuljon" (KN. 1881—84. XVII. 47—48.). Még ugyanezen a napon szólt Budapest helyzetéről és fejlesztésének irányairól [70]. A statisztika kimutatta, hogy a főváros a gyermekhalandóság terén az első helyen áll, a lakásokat ún. „kaszárnyarendszerre" építik, a közegészségügy fejlesztésénél a legfontosabb feladatra, a csatornázásra kellene áldozni. Különösen rosszak a munkáslakások,