Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
oly egyetemekre, a melyek kicsinyek, bár, de a hol komoly férfiak komolyan a tudományoknak akarnak élni és nevelni. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) És tessék figyelembe venni különösen azt, hogy a ki a magyarságnak, a magyar alföldnek viszonyait alaposan ismeri, az tudhatja jól, hogy ott számos úgynevezett kékbeli emberünk van, a ki a saját maga darab földjén becsületesen gazdálkodik és bizonyos jómódnak is örvend a ki fiából a leendő magyar középosztály számára tudna nevelni erőt ott, de nem tudja iskoláztatni itt és nem tudja egyetemre küldeni ide, mert vagy nem győzi az itt való tartózkodás költségeit, vagy — nagy része, mióta kifejlődött a közlekedés, még azt is látja, hogy kár ide küldenie fiát, mert felküldi becsületes gyermekét és visszakapja mint úgynevezett „svihák"-ot. Én iparkodtam abban, a mit mondtam, rámutatni arra, hogy az én csekély véleményem szerint % az igazi magyar culturának miféle irányt kellene'adni. Jól van, én most elfoglalom a várakozó helyzetet a ministerrel szemben. A t. minister úr tudni fogja, hogy a cultura megalkotásánál az erők megválogatása a legfőbb és a legfontosabb. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) ... [271] Magyarországon mindenki tudja, hogy én nem keresek sem a minister urnái, sem másnál semmit, szabad munkás voltam eddig, az vagyok ma is és az maradok ezentúl is. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Alkalmazza a minister ur velem és pártommal szemben a legélesebb bírálatot; mi azt viszonozni fogjuk a köz szolgálatában és ha igaz az, a mit Fenyvessy Ferencz t. barátom mondott, hogy a t. minister ur kész és hajlandó elfogadni az ellenpártok véleményét is, ha az jó: én várakozó állásba helyezkedem és ismétlem, üdvözölni fogom, ha ebben nem csalatkozom. Ez volt, t. képviselőház az, a mit ez alkalommal kifejteni óhajtottam. (Elénk tetszés, helyeslés, éljenzés és taps a szélső baloldalon.) 1887—92. 9. A Nemzeti Múzeum bővítéséről 1890. január 31. KN. 1887—1892. XVI. 20—21. [20] T. ház! Csak igen röviden óhajtok e czímhez hozzászólani. Legyen megengedve, hogy egy kis fényt derítsek az érvelés ama módjára, melyet e képviselőházban tapasztalunk, valahányszor közművelődési intézményekről, vagy például kiállításokról van szó. 1878-ban Szegeden volt egy iparkiállítás, melynek egyik legbámulatosabb tárgya egy pár czipő volt, mely egérbőrből készült és a bizottság sokat tanakodott azon, vájjon az a pár czipő kiállítási tárgy-e vagy sem? Véletlenül volt akkor egy iparművészeti kiállítás Münchenben is, melyre a kormány kiküldött egy fiatal tudóst, hogy azt tanulmányozza. Az a fiatal tudós, a ki jelenleg, gondolom, már egyetemi tanár, visszajővén Münchenből nagy apparátussal és alapossággal bebizonyította azt, hogy a müncheni kiállítás felülmúlhatatlanul nagyobbszerű, mint a szegedi. Ezt — mondom — apróra és tökéletesen bebizonyította. Én erre akkor azt mondtam, hogy ezért kár volt Münchenbe menni, hogy megtudjuk, hogy a müncheni dolgok nagyobbszeruek, mint a szegediek. A dolgok megítélésének sarkpontja az, hogy azokat a fejlődés szempontjából kell néznünk. És akkor el kell ismernünk, hogy a szegedi kiállítás a kecskemétihez képest haladás volt. Nem München állapotában, hanem abban rejlik a tanulság. Én nem acceptálhatom, hogy viszonyainkat mindig angol vagy müncheni viszonyokkal hasonlítsuk össze, hanem szemmel kell tarani a fejlődés menetét, különösen akkor, ha valaki azt mondja: építsünk erre vagy arra palotát. Én felhívom a t. ház figyelmét, hogy a polytechnicum nem régen áll fenn, már most az a panasz, hogy kiszorul, nincs helyünk. A honvédelmi ministerium csak nem régen fejeztetett be és már kénytelen aquirálni. Akárhány oly dolgot látunk, mely csupa pompa, fény, de meg nem fontolt terv és kivitel. (Igaz! Ugy van! szélső balfelől. Én a t. minister urat csak arra figyelmeztetem, a mennyiben hivatkozás történt, hogy a szakértők csakugyan megállapították, hogy Budapest főváros egyetlen szép épületét, a muzeumot ki lehet bővíteni, hogy Budapesten a szakértők mindenhez értenek, még ahhoz is, a mi nem volna szabad. (Derültség.) Ha Thaly t. barátom felhozta a fegyverzeti muzeumot, én
