Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

ezzel szemben kijelentem, hogy én a mult országgyűlésen birtam azon morális bátorsággal hogy kimondtam, hogy igen is Darwin tanainak hive vagyok, agnosticus vagyok. T. ház! Felfogás dolga. Az egyik ember ugy fogja fel, hogy ő az ő földi életében magas polczra emelkedjék, hogy ő hatalmat gyakoroljon a társadalomra, annak nagy köreiben, abban keresi a magasztosát és a méltóságosat. De a mikor megjő annak ideje és a halál kaszája letarolja, ő egész nagyságával és mindenével, kivéve azon szellemi hatást, melyet környezetére és az emberiségre gyakorol, a testtel és az egész méltósággal egyszerűen megsemmisül. És még sem semmisül meg. És itt kezdődik az, a mit én magamról tartok. Honnan van az t. ház, hogy valósággal ethicai alapon álló emberek iparkodnak, hogy ők családot alapítva, az emberiség számára jövő nemzedéket neveljenek? Vájjon azon biztosításban nincs-e ott az illető egyén feltámadása is? És vájjon a testnek az alkatrészekre való felbomlása, nem jelenti-e azt, hogy az ember egész testével, lényével visszatér a természetbe s ott új életet fakaszt? És ez volna egy esztelen vallás? És azt mondják, a ki ezt vallja, nem lehet becsületes ember? T. ház, ez teljesen lehetetlen, mert a dolog szerintem abban áll, hogy a kiben megvan a magára nézve kötelező szerénység és megvan a kellő belátás, az a következőkhöz kell hogy jusson. A tétel az, hogy az egyes, viseljen az koronát vagy hordozza a legszegényebb koldustarisznyát, a világ-universum szempontjából véve egy sóhaj, egy atom és semmi más. Tartsa fenn tehát magának azt, hogy ott a hová az ő esze fel nem ér, ott ne feszegessen és ne fessen oda képeket, a melyeknek tényleges alapját kimutatni nem tudja, hanem nyugodjék bele abba, hogy ő itt a földön rendeltetését híven, emberhez méltóan teljesítette akként, hogy jöjjön, a mi jön, abból ő reá nézve semminemű kárhozat nem származik. Ez t. ház, az én álláspontom. A mi a vallás-erkölcsi nevelés jelentőségét specialiter a magyar társadalomban illeti, én, t. ház, annak radicalis ostromlását most olyannak tartom, mintha valaki egy óriás vastagságú falnak egyenest a fejével akarna rohanni. Nekem a vallás-erkölcsi neveléssel szemben midig csupán csak az a törekvésem, hogy minél több positiv tudás, minél több világosság jöjjön a társadalomba. Majd akkor, mikor elkövetkezik a művelődés elterjedésének kellő foka, irányt vesz az magától is, mert a vallás-erkölcsi oktatás kérdése és ellentétje nemcsak magyar kérdés, hanem az emberiség kérdése s ez a nagy történelmi mult fejleményeként áll itt, a hol tehát csak fejlődve, nem pedig tabula rasat csinálva lehet valósággal előrehaladni és az emberiség számára üdvösen ténykedni. ... 1884—87. 11. A siketnémákról, a vakokról és a szellemi fogyatékosokról 1885. január 27. KN. 1884—1887. III. 240—241. ... [240] Ismételve történt felszólalás a siketnémák érdekében. Elismerem, hogy a siketnémák és vakok az emberiség boldogtalanjai közé tartoznak és azokról humanitárius szempontból gondoskodnunk kell; de legyen megengedve, megjegyeznem, hogy a siketnémák és vakok még a legboldogtalanabbak; [241] mert a természet addig, a mig az emberi értelem voltaképeni székhelye, az agy intacte marad, az egyik érzék hiányát a másik érzék élesbítésével pótolja. És az általánosan, közönségesen ismert tény, hogy a vaknál a hallás és tapintó érzék finomsága sok tekintetben, sokszor bámulatosan helyettesíti a szemet; viszont tudjuk a szem élességét, mely a siketnémáknál tapasztalható és sokban pótló is. Itt tehát bizonyos methódus alkalmazásával — alapjában ép elméjű emberekkel lévén dolgunk — belőlük igaz, hogy nagy fáradság, nagy önfeláldozás árán, de lehet képezni s a társadalom számára hasznos, önálló tagokat. Rakovszky István képviselőtársam 22 ezerre teszi a siketnémák számát. Én bátorkodom felhívni a t. ház figyelmét arra, hogy ugyanazon népszámlálás körülbelül 18,000 hülyét mutat ki. T. ház, a hülyék kimutatását nem lehet azon kathegoriába vonni, mint a siketnémákat és vakokat, hanem még megkülönböztetéseket is kell tenni a kisebb és nagyobb fokra nézve. Kétszeresen is szükséges t. ház, hogy ezzel a szomorú számmal foglalkozzunk, mert az egyszer tény, hogy legboldogtalanabb lénye a társadalomnak a hülye. Miért? Mert elméjében szenved s bárminemű nevelése vagy csak szoktatása és az illető vezetők vagy tanítók részéről az emberszeretetnek oly mérveit követeli meg, mely szinte határtalan. S e boldogtalanok legtöbbször teljesen teherként nehezednek környezetükre, kitaszítva, a