Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

mezendő, hogy Magyarországon végre valahára be kell következni azon állapotnak és azon időpontnak, midőn a közegészségügy nemcsak rendeletek, hanem valóságos végre hajtás tárgya lesz. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Mielőtt ezen vádat felhoztam volna t. képviselőház, hogy itt a közegészségügyi intézmények végtelenül rosszak, a végrehajtás majdnem semmi, én kétszer utaztam be Magyarországot és képet alkottam magamnak arról, hogy Magyarországon a közegészségügy milyen lábon áll. Sajnálom, hogy a közoktatásügyi minister ur nincs jelen, mert hiszen ő a legújabb időben igen sok irányban levelez, igen sok czímet és eszmét vetett fel. Én világosan emlékezem arra, hogy ő Békés-Csaba tekintetében azt a kérdést vetette fel: vájjon mi lehet az oka ott annak az óriási gyermekhalandóságnak? Hát t. képviselőház, én nem tudom, milyen feleletet kapott ő erre, hanem felhozok neki a felelethez csupán egy tárgyat, melyet országszerte mindenütt meg fogunk találni s a mely egyike a társadalom ellen emelhető legnagyobb vádaknak, mely a hatóságokra és mindazon factorokra tartozik, melyek hivatva volnának, hogy a népet felvilágosítsák. Ugyan kérem t. képviselőtársaimat, menjenek be falvakban, kisebb városokban a köznép veteményes kertjébe. Ott bizonyos táblák végén találni fognak 30—40 máknövényt. Én egyszer azt a kérdést intéztem valakihez, hogy vájjon mire való önöknek az a mák; hiszen ez nem elégséges, hogy tápszerül szolgáljon. A felelet az volt: „Óh nem is arra van az szánva, tisztelt uram, hanem a gyermekek elaltatására. (Ugy van! a szélső baloldalon. Mozgás.) T. képviselőház! Ez ennek a mi társadalmunknak egy valóságos átka. Ámde hol van az a hatóság, hol az a felvilágosító rendelet, mely az ilyenre terjesztené ki figyelmét? Én felszólítom t. képviselőtársaimat, hogy ha elindulnak az országba, nézzék meg, akadnak-e — három városon kívül, melyet én tüzetesebben láttam — csak egyre is, a hol a közegészségügyre vonatkozólag bár csak valami csekély külső jelet találhatnának? ... [129] És én itt t. ház, vádat emelek egyenesen az orvosi kar ellen. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Sok köztük a zsidó!) Nem mondom ugyan általánosságban és feltétlenül, mert megteszem a kivételt mindenütt, a hol lehet. Vájjon hányszor emeltetett orvos részéről itt e házban Magyarország rossz közegészségügye érdekében egyetlen egy szó is? Soha! Vagy hányszor halljuk, vagy tapasztaljuk azt, hogy a közéletben valósággal oda állanának, tegyenek a közjóért? Én csak egy kivételt tudok és azt a kivételt sokszor hallottam gúnynyal említeni. Ez pedig a higyenia egyetemi tanára, dr. Fodor József, ki ezen botrányokat föltárta, de a közegészségügynek oly állapotát, a milyet szorgalmazni kellene, mai napig sem érhette el. Azt ma elérni nem is lehet. És miért nem? T. ház, vannak Magyarországon vidékek, melyeken 14 mértföldnyire nincsen orvos, a ki a közegészségügynek szolgálatot tehetne. Ez az első; második az, hogy Magyarország orvosai, kiváltképen azok, kik hivatva volnának, hogy a félreeső pontokon, tehát nem itt a központban a közegészségügynek valóságos szolgálatot tegyenek, rosszul vannak díjazva és be vannak vonva, kivált jelenleg a tisztelt belügyminister, illetőleg ministerelnök ur korteskedési nagy apparátusába, (Ugy van! a szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) T. ház! Mi most egy megyei főorvos? Talán a közegészségügynek valami nagy bajnoka? A megyei főorvos most a főispán környezetéhez tartozik, iparkodik, hogy oda jusson, meglehet rossz javadalmazása miatt, hogy megnyerje magának a clientelát a gazdag embereknél. Mert, hogy mi történik azzal a szegény paraszttal — az majd csak kiheveri valahogy. Varrnak itt körorvosok, de én, ki nem szeretem a vasutak mellékeit és nem szeretem a fogadtatásokat és leginkább szeretek bemenni egy faluba 5—6 vagy 10 szegény ember házába, én egész Magyarországon, a mikor csak beutaztam, orvosi befolyás nyomát sehol nem láttam. (Mozgás a szélső baloldalon.) És találtam t. ház, a közegészségügynek egynéhány factorát, a mely, ha elmúlnék erről az országról, sőt ha elmúlnék Budapest fővárosáról, közegészségügyünk tökéletesen rossz és hasznavehetetlen lenne. Mert a mi a fővárost magát illeti, itt a ministerium legközelében, vájjon mit tapasztalunk? Felkérek bármely képviselőt, méltóztassék betekinteni az árviz előtti félig elsüllyedt házakba, azoknak udvarára, lakásaiba. Ezek már tárt karokkal várják a cholerát. Nem beszélek azokról a hajlékokról, hol 50—60—90 ember van összezsúfolva 5—6 quadrat-öl területre, hanem egyáltalán a szegényebb osztály lakásairól. Méltóztassék benézni Budapest gyá-