Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

szolgálat és erre én azt mondottam a ministerel­nök urnák, előre látva a bekövetkezendőket, azt mondottam: egy jó szolgálat van, a mit tehet, elismerem és ez az, hogy hagyja el a helyét. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon, derültség a jobboldalon.) Ebben az irányban tovább menni nem aka­rok. Én nagyon sajnálom, de nem tartom elég­nek, hogy itt amaz oldalról, emez oldalról fel­emelkednek az emberek, a kik egymás ellen fordulnak a helyett, hogy a baj kútforrása ellen fordítanák figyelmüket, a helyett, hogy azt mondanák: a helyzet keserűsége épen a Tisza Kálmán tradítionalis politikájában rejlik. (He­lyeslés a szélső baloldalon.) Az első akadály, mely elhárítandó, ez. A t. ministerelnök ur a törvényjavaslatot az antisemitismus ellen és a zsidókérdés orvoslá­sára szánta. Ezt tagadni nem lehet. Az összes tárgyalások e körül folytak, az összes hangok, melyeket a törvényhozás mind a két házában hallottunk, egyenesen erre mutatnak. Hanem t. ház, én nem tartom helyesnek és nem tartom lehetségesnek, hogy ilyen dolgok felett ilyen könnyű szerrel és nem habozom kimondani, ilyen felületesen igyekezzék a törvényhozás át­surranni, mint a hogy épen most a t. ministerel­nök ur tervezi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert a ki a zsidókérdést csak a kerepesi-uti, vagy a zala-somogyi zavarok történelme szem­pontjából veszi, meghiszem, hogy nem fog ma­gasabbra emelkedni, mint a t. ministerelnök ur, kinek egyedüli politikája a sic volo és ha nem megyén, akkor rukkoltatja a katonaságot. Ilyen súlyos kérdésben, mikor a társadalom legérzé­kenyebb részében ti. vallási érzületében érintve van, az eljárás nem elégséges, hanem köteles­sége mindenkinek elmenni az okok főkutforá­sáig, nem csak a magyar társadalom szempont­jából, nemcsak a concret esetekre czélozva és csak ugy tekintve a dolgot, hanem ki kell vet­kőztetni a történelmi tényeket minden sallang­ból, mely azoknak megértését és világossá téte­lét akadályozza és akként kell praecisirozni a situatiót, azt, mi a teendő. Én az emberi nem fejlődésében, különösen pedig történeti fejlődésében, mely elvezette idá­ig, a hol van a civisatio, három nagy epochát különböztetek meg. (Halljuk! a szélső balol­dalon.) E három forduló pont elseje a krisztusi forradalom. Mi ellen fordult az? Fordult a fari­seismus ellen, fordult az ellen, hogy a zsidóság­nak hit- és törvénykönyve feudalismust űzött az egész emberiséggel szemben, mikor válasz­tott népről beszélt, melynek érdekében a sz. Írásban, Mózes könyvében felállított Isten a föld többi népeit mind kiirtani törekedett, mely választottság kedvéért nem kímélte az elsőszü­lötteket és egész népeket elárasztott pestissel. (Simonyi Iván: Helyes! Élénk derültség.) Én a krisztusi tanban nem keresem a ritualismust, én nem keresem a vallási sallangot, nem keresem azt, a mi az embernek belsejében él, a mi a tár­sadalomra nem hat ki, hanem keresem azon sarkalatos elvet, a mely a mai modern társada­lomnak alapelve: az általánosan kötelező embe­ri szeretetet, a melyből fejlődik a jogegyenlő­ség, a szabadság, testvériség és egyenlőség. (Élénk helyeslés a szélső balfelől.) Ez az a ha­ladás, a melyet a krisztusi tan feltüntet a régi tannal szemben. A második epocha volt a protestantismus forradalma. Miért? Mert az emberi nemben la­kozó fékezhetetlen hatalom és kizsákmányolási vágy, arra birta a hatalom birtoklóit, hogy a lel­kiismeretet terrorizálják, hogy az inquisitiókkal és máglyákkal maguk alá hajtsák a tömeget és az emberiséget zsákmányolják ki. A protestantismus elérte azt, hogy a lelkiis­mereti szabadság kimondatott. És ha e czímen nem is lehetett többé mindent elérni, a zsarolás és szolgaságba döntés csökkent és megköny­nyebbült a helyzet. A harmadik epocha a franczia forradalom. Mi ellen fordult az? Fordult a föld és a birtok­lás feudalismusa ellen, mely a szabad földön jobbágyokat és rabszolgákat décrétait. Vájjon miért? Hogy kizsákmányolhassa. És vájjon ezen egész lánczolat, a mely in­nen kibontakozik, nem világosan mutatja-e azt, hogy a sarkalatos alapelveket kell venni a moz­galmakban és nem kell az epizódokat domináló helyzetre fektetni a súlyt. A mi szabadságharczunk t. ház, csak folyo­mánya volt a franczia forradalomnak, a mely­lyel egy elmaradt nép utóiérte azon nagy nem­zetet, a mely a mozgalmakat hamarább kezdette és sikert aratott. És ha mi a mai mo­dern társadalmat, annak irányzatait és törekvé­seit veszszük, vájjon hová fogunk jutni és mifé­le tanulságok azok, a melyeket mi a mai kor áramlatából kivehetünk? A legújabb kor fejleményei egyenesen rá­mutatnak arra, hogy ma a domináló helyzetre

Next

/
Thumbnails
Contents