Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

hogyha ennek az aláíróit nézzük, ugy csodálkozással tapasztaljuk t. ház, hogy ezen aláírók tulajdon azok, a kik egyszersmind a német Schulverein felhívásainak is az aláírói, tehát két alakban ugyanegy czélt hajhásznak. És Steinacker t. képviselő ur, mint a budapesti kereskedelmi és iparkamarának, ha ugy tudom, titkára (Felkiáltások; Hátramozdítója! Derültség) talán mégis némi tekintetben közelebbi viszonyban áll azzal a Central-Vereinnal für Handelsgeographie s én a t. képviselő úrtól nagyon kérdezném, hogy ezzel a Central-Verein-nal für Handel sgeographie vájjon a középiskolai törvényjavaslat dolgában, vagy a budapesti kereskedelmi és iparkamara dolgában szokott-e leveleket vátlani? Mert hogy vált, azt talán, remélem, nem fogja tagadni; ha pedig épen kedve volna a tagadáshoz, hát a bizonyíték a markomban van, könnyű lesz meggyőzni felőle. (Derültség.) A t. képviselő ur ugyanis szerintem azon pontos szakemberek és tisztviselők közé tartozik, a kikről e téren — bocsánatot kérek, ha egy kicsit gúnyosan szólok, de hát rólam tudják sokan, hogy én már nem állhatok ellen a gúnyolódásnak, — szóval a kikről, mondani szoktam, ha ti. egy nagy paksamétával jelennek meg a gyűléseken és mindenütt, mint Steinacker ur, hát én azt szoktam mondani, hogy az eszöket a hónuk alatt viselik. (Élénk derültség.) Hát én figyelmeztetem a t. képviselő urat arra, hogy vigyázzon, (Halljuk!) hogy abból a paksamétából bizonyos dolgok ki ne hulljanak, (Derültség.) mert találkozhatnak becsületes megtalálók, a kik sokszor épen olyan kezekbe juttatnak ilyen elhullott dolgokat, a melyek bizony nem igen dicsérik meg az illetőt; a miből azonban az is következik, hogy mindenkor szívesen vissza lehet szolgáltatni azt, mit a becsületes megtaláló ilyen másodkézbe juttatott. Mindezeknél fogva t. képvielőház, reménylem, hogy Zay urnák modor tekintetében legalább annyit nyújtottam, a mennyi csekélységemtől kitelik. (Derültség.) Megmaradok a mellett az álláspontom mellett, hogy Madarász József t. képviselőtársamnak határozati javaslata nem ütközik a nemzetiségek érdekébe, a mennyiben az ő anyanyelvük ápolását, fentartását semmiképen sem veszélyezteti és azt tartom, hogy valameddig Magyarországon tanügyi törvényjavaslatok, tantervek fognak készülni, én magam is hiszem, hogy a német nyelvnek, sőt mellette más nyelveknek is mindig megmarad a maguk jogosultsága és gondoskodva lesz arról, hogy azok ott taníttassanak is. Azt mondani, hogy ez chauvinisticus törekvés, hát én a magam részéről csak arra figyelmeztetem a t. ministerelnök urat, hogy méltóztassék már most határozottan irányt jelölni ezekkel a nemzetiségi velleitásokkal szemben, mert hisz a t. ministerelnök urnák alkalom volt nyújtva a mult esztendőben, hogy annyira eltalálta a hangot e házban, hogy pártkülönbség nélkül éljenzésben részesült akkor, mikor a magyar államnak érdekét és követelését a nemzetiségekkel szemben hangoztatta; holott tegnap épen ellenkezőleg concessiót tett — talán Zay képviselő urnák és Staatsschriftjének behatása alatt — és odáig megy, hogy csakugyan nem maradt volna egyéb hátra, minthogy Zay képviselő úrral itt a képviselőház előtt egymásnak kezet nyújtsanak. Hát irányt kérnék jelezni! Én részemről a magyar állameszmének nemcsak mint eszmének, hanem mint valósággal megalkotandó ténynek rendíthetetlen barátja, elfogadom Madarász József t. képviselőtársam indítványát. (Élénk helyeslés a szélső balon.) 1881—84. 41. A tanárképzésről 1883. április 13. KN. 1881—84. XII. 70—73. ... [70] T. ház! A tanárképzésnek a legszervesebb feltétele a főiskolák állapota, a főiskolákban uralkodó szellem, az a tudománymennyiség, az a methodus, mely a főiskolákban representálva van, a mint az, mint tudományos anyag kezeltetik és az élet számára kiszolgáltatik. Ha ezen szempontból vizsgáljuk a magunk állapotait, rögtön felötlik a különbség azon viszonyok közt, melyek közt a régibb idők tanára készült és pályáját folytathatta és azok közt, a melyek most léteznek. A classicismus uralkodó korszakába az illető tanárnak meg volt a szilárd basisa; ki volt tűzve számára egy czél, melyet ő el is érhetett biztosan. Biztosan azért, mivel határozottan körvonalozva volt az, a mi egy művelt embertől és egy tanártól magától követeltetett. Ez volt a classicus irodalomnak ismerete, a calssicus irány gyakorlása és művelése. Ott voltak a classicusok előtte Ezop meséitől a nagy epósokig. Azoknak isme-