Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

legyen és hogy a magyar ember magyar maradjon. Álljon be a művelt nemzetek sorába. Ez a mi törekvésünk, ez a mi traditiónk. Ellenben azoknak a traditióknak, a melyek szerint a koronás fők járnak ily dolgokban, világos példája Bosznia és Herczegovina occupatiója. Ha visszamegyünk a jogosultság kutatására, önök előállanak és azt mondják, mit tehetünk és mit tehettünk; Európa a mandátumát megadta, nekünk azt végre kellett hajtani. No t. ház, vájjon a congressus az európai nemzetek congressusa volt-e? Ezt én határozottan kétségbe vonom, mert az a congressus az európai udvarok congressusa volt. Es a mint hogy ez igy van, azt mondom, hogy csak kettő lehetséges. Vagy ki kell mondani, hogy még a nemzetek congressusa sem adhat missiót és mandátumot egy másik államnak vagy nemzetnek arra, hogy a szomszédra rátörjön és azt gyilkolja le; vagy ha nem merik kimondani ezt, akkor következik a másik alternativa, hogy a hatalmak, a melyek a congressust alkotják és a melyek más hatalmaknak ily missiókat adnak, vágják egymás arczába a büntető codexet, hol a bűntettekre való serkentésről és a gyilkosságra való buzdításról megtalálhatják a kellő paragrafust. (Élénk helyeslés a szélső balfelől.) Ha ez nem így van és a codexet nem akarják respectálni, ez más; de ha azt mondják, hogy czélszerűségből megtartják a codexet, akkor az ily nemzetgyilkoló dolgokra nézve ország-világ előtt hirdetik azt a régi német példabeszédet „Die kleinen Diebe hngt man, die grossen lsst man laufen". (Élénk tetszés a szélső baloldalon) Ezzel az egész vállalattal önök t. többség, mint a magyar mondja, beadták derekukat a legfőbb hatalomnak és oly áramlatnak, hová önöket az igazi magyar nemzet követni soha sem fogja, mert ezen alapon veszte világos. Nem vak ez a nemzet! Mi hallottunk itt hangot, a mely figyelmeztetett minket, hogy milyen veszélyes ez a vállalat, a miben a mi kedvelt szomszédaink a mérsékelt ellenzék tagjai is törik a fejüket, a mi világosan ki van fejezve abban, hogy az alaptörvényeket megingatják. Mi az alaptörvény egy alkotmányos törvényhozásban? Fundamental-Artikel vagy Gund-Gesetze? Ez vonatkozik talán az 1867: XII. t. cz.-re? Magyarország igazságügyministere figyelmeztet minket arra, hogy ne ingassuk meg ez alapot, mert nagy veszély következhetik belőle. Hát t. ház, magam is beismerem, hogy azoknak a törvényeknek a megingatásából nagy veszély származhatik, de nem a nemzetre, hanem önökre, mert önök legott elsepertetnének helyeikről, minthogy nem is oda valók. (Nagy derültség a szélső baloldalon.) De t. ház, mi, a kik mint ellenzékiek, tudjuk feladatunkat és kötelességünket, mi nem azért ültünk itt, hogy 14 év óta tökéletesen hasznavehetetlenek és vészthozóknak bebizonyult alaptörvények fentartása mellett szólaljunk fel; mi a legszentebb kötelességünket és törekvéseink összpontosítását abban látjuk, hogy ezen törvények és velük együtt az önök egész apparátusa eltöröltessék (Élénk helyeslés.) alkotmányos uton, törvényes eszközökkel, kivéve azt a bizonyos határvonalat, a melynek előkészítője, ha, valaha volt ember Magyarországon, Tisza Kálmán ministerelnök az. Mert a t. ministerelnök ur múltkori beszédét körülbelül ugy végezte és azt a czélzást — ne méltóztassák gondolni , hogy azt nem értik meg — hogy a t. ministerelnök urnák nincs szüksége az alkotmány védelmére felfelé, hanem védi az alkotmányt beleié az izgatók ellen. Nekem erre nézve legelőször az a megjegyzésem, hogy az előbbit teljességgel nem találom a valósággal megegyezőnek. Hiszen a t. ministerelnök ur maga jelentette be a törvényhozásnak, hogy a magyar nemzeti bank felállítása dolgában ő Felségének személyes aggodalmait legyőzni nem birta. No, a végeredményre nézve t. ház, nekem tökéletesen mindegy, hogy vájjon egy király pallósával vagy személyes aggodalmaival nem engedi létrejönni azt, a mire kétségtelen joga van a nemzetnek. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.)... A legtöbb nemzet felocsúdik akkor, mikor leggyengébbnek véli azt a nyomorító s azután a hatalmat lerázza a nyakáról. A kik megindulnak az ily vállalatokban, azokat önök proletariátusnak szokták nevezni, sőt mondhatom, hogy a történet könyve is igy nevezi őket. De hát akkor mi következik, ha csakugyan a proletariátus az a veszedelmes, [86] ha csakugyan a proletariátus felizgató az izgatók által: hát akkor az önök első és legfontosabb gondja az legyen, hogy a proletariátust ne szaporítsák. (Ugy van! a szélső balon.) de az önök egész gazdálkodási rendszere, az önök egész eljárása — bármelyik terén a kormányzatnak nézzük is — csak oda megy ki, hogy önök az elégületlen elemeket, a proletariátust szaporítják. És akkor, ha majd bekövetkezik az, a mit én nem óhajtok, hogy az a proletariátus csakugyan meg fog