Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

zi bányász-akadémiát s természetes, minthogy most már csak igen hosszú éveken át válhatik valaki e testület főnökévé: az nagy tapasztalattal bir és ezért néki mindenki készségesen alárendeli magát. Azt gondolta tehát Grünwald Béla, hogy milyen jó lenne ez Magyaroszág egész administrátiójára és ez a legjobban érhető el a kinevezési rendszer által. Azt ugyan nem vette észre, hogy a legtökéletesebb kinevezési rendszer épen Magyarországon van, ti. az a kinevezési rendszer, hogy a mi megyei és városi admi ni strati ónkban úgyszólván az utolsó hajdú is pártszempontból tétetik arra a helyre, a hol van. Erre a kormányra, erre a vezetésre én a kinevezés végrehajtását nem bizom, mert csak más formában kapom azt, a mi ma már tényleg meg is van. Mivel nálunk pedig oly dolgok történnek, hogy az ország leginteligensebb testülete — mivel a hivatalnoki kart én valósággal a leginteligensebbnek tartom, mert qualificatiót kénytelen kimutatni a legalsóbb fokon is, — akkép aláztatik meg, hogy ha választó-polgárnak be van is írva, jaj neki, ha meggyőződése szerint másfelé mer szavazni, mint a hatalom támogatására: ezen alapon, ezen kormánynak semmiféle kinevezési rendszert meg nem szavazok. (Helyeslés a szélső baloldalon. Mozgás, zaj jobbfelől.) E nyugtalansággal szemben az a megjegyzésem van, hogy minden valamire való és fontosabb teendő kormánybiztosokra van bizva és hogy az egész éven át, az egész országgyűlési időszak alatt a hatóság leginkább azt latolgatja, hogy miképen lehet valakit megbuktatni, mert nem támogatta ezt vagy azt a rendszert s kit kellene helyébe behozni és hogy ezen testületek formális kortestanyákká alakulnak az ellenzékkel szemben. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha azt akarják, hogy az országban a kinevezési rendszerről beszélni lehessen, adják meg az országnak a létalapját: az individualitást, az önállóságot és függetlenséget, a mely megilletné akkor is, hogy ha nem volna a törvénybe iktatva, mert egy nemzetnek önállóságát a hatalomnak megtagadni nem áll jogában. (Ugy van! a szélső balfelől.) Ha megadják ezt, ha gondoskodnak arról, hogy culturális fejlődésünk megváltozzék, nemzetivé és alapossá tétessék és ha meg lesznek ezen elemek a független Magyaroszágban, nevezze ki az önérzetes és becsületes kormány a tisztviselőket. De mig ez nincs meg t. ház, tiltakozom az ilyen insinuate ellen és részemről azon lobogót, a mely fényesen van kibontva ugyan, de nincs meg a talaj a melybe azt beszúrjuk, követni nem fogom. (Helyeslés szélső balfelől.) ... A militarizmus tekintetében az az alapelv, a melyre annak fektetve kell lenni, gyökeresen meg van hamisítva egy tekintetben, más tekintetben nincs egyáltalán alkalmazva a [149] jelen korszak eszméihez, szükségleteihez, az összes társadalmi élet kifolyásához. Van benne még egy túlnyomó középkori elem. Mikor a modem militarizmus kibontotta azt a zászlót, a mennyiben azt mondta, hogy haladást akar tenni, ti. felvette az általános védkötelezettséget, érvelt mellette t. ház, kétféleképen: először hatalmi szempontból, másodszor nemzetgazdasági szempontból. Hatalmi szempontból érvei azok voltak, hogy igenis hasznos és szükséges, minthogy az emberiség még azon állapotban van, hogy az erőszakot kebeléből kiküszöbölni nem lehet, hogy a haza minden fegyverfogható polgára a fegyverforgásban begyakorolva legyen, hogy szükség esetében a hazát, a nemzetet megvédhesse. A második érvsorozat az volt, hogy azt mondták: ha majd ez az új intézmény keresztülvitetik, akkor nem lesz szükséges az állandó létszám magassága, nem lesz szükséges e nemzet legjobb erőit éveken keresztül a kaszárnya tétlenségében tartani, hanem visszabocsájtják foglalkozásához, alkalmazásához, mert az egész arany és ezüst a munkás karok értékproductiója nélkül nem ér semmit sem. És ez keresztül vitetett és keresztülhajtatott. És mi a következménye? Hogy mi sohasem halljuk többé az érvelést nemzetgazdászati, csak hatalmi szempontból; van most általános védkötelezettség és van állandó nagy létszám; a nemzetnek a legjobb ereje a kaszárnya tétlenségére van kárhoztatva. És az egész ügy vezetésével oly férfiak bízatnak meg, kik a polgári elemmel sohasem érintkeztek, kiknek még csak fogalmuk sincs arról a szoros kapocsról, mely a hadsereg és az adózó polgárság közt létezik, kik csak az ő experimentumaikat, csak az ő passióikat, az ő nagyszerüségöket a polgár véres verejtéke árán akarják létesíteni és azt gondolják: mit kiabál nekünk az a civil? Hiszen a magas aerarium — az önök állama — adja reá a pénzt; az ő fogalmuk szerint ennek az államnak semmi kapcsolata nincs a polgárokkal, csak kimeríthetetlen forrás, mely szórja és osztja áldásait, kitünteti embereit, akár előre menjenek, akár hátra. (Derültség és tetszés a szélső balon.) ...