Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
szólíttatik fel a tömeg a rendőrség, a rendőrfőnök vagy jelenlévő rendőrtiszt által hivatalos minőségben, komolyan, a szétoszálásra, amint az mindenütt megtörténik; és innen származik, hogy miután ezen figyelmeztető, fokonkint élesbedő felszólítások elmaradnak, mindjárt a legvégső eszköz, ti. akár a honvédség, akár a katonaság kirendeltetik. Az. a ki kiváltkép a magyar ember természetét ismeri, tudni fogja, hogy vérszemet kap, mert őt az erőszak helytelen alkalmazása ellentállásra ingerli és akkor következik az, a mi ki nem kerülhető. Egyszerű példára hivatkozom. Midőn a mult év január havában csoportosulások történtek, az első nap estéjén a rendőrfőnök elmulasztotta azt, hogy a közönséget szétoszlásra birja, hanem, kirendelte a katonaságot és azok, a kik az első estén jelen voltak, constatálhatják azt, hogy épen a katonaság jelenése következtében, a nélkül, hogy a rendőrfőnök felszólította volna a közönséget, a mi neki hivatalos kötelessége, hogy oszoljon szét, lett ingerültté a tömeg. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon!) A 31. §. második bekezdéséhez tehát nekem volna egy módosítványom, mely épen a rendőrségnek előzetes eljárására vonatkozik s igy a második bekezdés második mondatrésze helyes, mely következőleg hangzik: „midőn a rendőrség a rend és béke fenntartására merőben elégtelen" teendő lenne: „midőn a rendőrség az intés és végső határozott felszólítás utján sem boldogul, karhatalma pedig a béke és rend fenntartására, illetőleg helyreállítására merőben elégtelen". Ez az egyik módosítványom. Most nem tudom, megengedi-e a t. ház, hogy a következő §-okhoz is előadhassam nézeteimet? A 32.§. új szövegezését következőképen ajánlom: „Ha a közbékét veszélyeztető népcsoportosulás a sorkatonaság, vagy a honvédség igénybevételét múlhatatlanul megköveteli, a fegyveres erőnek a helyszínén való megjelenése előtt a fővárosi rendőrségnek egyik megbízottja, hivatalos jelvénynyel mégkülönböztetett tisztje, a zavargókat a törvény nevében azon hozzáadással szólítja fel az eloszlásra, hogy engedetlenség esetében a fegyveres erő a helyszínére fog rendeltetni." , A 33.§. szintén új szövegezés szerint a következőleg hangzanék: „Ha a felszólítás sikertelen marad, az intézkedő rendőrtiszt a helyszínére rendeli a sorkatonaságot, a honvédséget s dobszóval és harsonával való figyelmeztetés után a törvény nevében utolszor szólítja fel a tömeget békés távozásra és csak ha ezen felszólítás is sikertelen marad, hívja fel a vezénylő közös hadseregbeli, vagy honvédtisztet, hogy a törvénynek érvényt szerezzen". A 34. paragraphushoz csupán csak styláris módosítványom van, a mely arra vonatkozik, hogy a polgári hatóságnak ne „engedje át" a katonatiszt, hanem „adja át" a további intézkedést. 1878—81. 18. Az árvíz súlytotta Szeged rekonstrukciójáról és a királyi biztosság intézményének fenntartásáról 1881. április 1. KN. 1878—1881. XVII. 197—198. [197] T. ház! (Halljuk!) Noha az igen t. előadó ur arra hivatkozott, hogy minden magyar embernek szivén fekszik Szeged reconstructiója, egyáltalában Szeged java, én kijelentem, hogynekem is szivemen fekszik és épen ez az ok indít arra, hogy kijelentsem, hogy én az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadom el. Legelőször tisztelettel megjegyzem, midőn a királyi biztosság fennállásának második évében, a midőn annak a harmadik évre való meghosszabítása ismét indítványba tétetik, azt hiszem, szükséges is lett volna, de talán illett volna is, hogy nemcsak ilyen indoklás terjesztessék Magyarország képviselőháza elé, a minő most előttünk fekszik, a mely egyáltalában csak [198] jelez, csak felületesen mondja a feladatokat, hanem épen azért, mert nem csak a képviselőház minden tagja, hanem az egész civilizált világ érdeklődik Szeged sorsa iránt, csak méltányos lett volna, hogy most a harmadik év elején kapjunk már egyszer számadatokra alapított olyan kimutatást, a hol az eddig teljesített munkálatok s a még teendők ugy vannak kimutatva, hogy azok, a kik ebben már most tovább akarnak intézkedni, ebből merítsék a meggyőződést: vájjon szükség van-e még rendkívüli intézkedésekreigen vagy nem? Meglehet, hogy egy ilyen kimutatás sokakat meggyőzött volna a kir. bizottság fenntartásának szükségéről. Engem nem győzött volna meg, mert én minden diktatúrának határozott ellensége vagyok. Én azt elismerem, hogy vannak