Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

VÁNDORMUNKÁSOK - MUNKÁS VÁNDORLÁSOK

ségben, beilleszkedésük és későbbi asszimilációjuk egyértelműen vizsgálható. Származási helyeik, vándorlásaik kapcsán azonban még egy lényeges tanulságot kell megfogalmaznom: nevezetesen azt, hogy a vándormunkások, időszaki munkások, szolgák vándorlásai, a kivándorlás és az áttelepülés között fontos összefüggés, kapcsolat van. A vándor aratók többször visszajárnak egy-egy családhoz, s fiukat utána odaadják szolgalegénynek. Mint utaltam rá, igen gyakori, hogy a szolgalegény azonos vallású családhoz kerül, olykor kimutathatóan olyan helyre, ahol korábbi generációk ugyancsak áttelepültek voltak. Ahol a vándorok megfordulnak, különösen ha hosszabb időt szolgálnak, ott többen le is telepszenek, vagy a második világháború utáni áttelepülésnél az ismert falvakat választják lakhelyül. Ez tehát az összefüggés egyik része: a hegyvidéki népesség időszakos és állandó - vándorlása, lefelé szivárgása a síkvidékre ezen a belső struktúrán, társadalmi finomszerkezeten (is) nyugodott. Az összefüggés másik eleme az, hogy ugyanazokról a vidékekről, ugyanazokból a csoportokból kerültek ki a vándormunkások, az uradalmi cselédek, béresek, kocsisok, parasztok szolgalegényei, akik Amerikában is szerencsét próbálnak, akiket felszív az ipar, bányászat és a közlekedés, akik számosan elhagyják - előbb időszakosan, majd állandóan - a szülőhelyüket. Ennek kiváltója elsősorban az adott táj gyenge megtartóereje, rossz eltartóképessége, de a 20. században kimutatható már mögötte az is, hogy a hegyvidéki nincstelen számára másfajta, elfogadhatóbb életminőséget kínált a síkvidék. Az, hogy ki melyiket választja, az egyén döntése, szegényes alternatívája, összességében azonban tájak, népcsoportok, esetünkben etnikumok sajátos szimbiózisának vetülete is. Az idegen ajkú szolgalegények vándorlása, munkavállalása, esetenkénti áttelepülése természetesen belesimult a Bodrogköz belső munkaerőigényébe, lehetőségeibe. Uradalmak között, falvak között is jelentős vándorlás volt: a jobb munkahely, ellátás és bér különböző helyekre csábított napszámost, bérest, cselédet, summást. Ahhoz, hogy valaki helyben maradjon, megragadjon, sokféle anyagi, emberi, emocionális tényező megléte volt a feltétel. A vidék munkaerőigénye jelentős belső mozgást engedett meg. Más volt az egyes falvak befogadókészsége is, a munkaerőigénynek megfelelően: volt, ahol csak a helybeli szegény fiúk álltak szolgának, másutt egy-két idegen szolga volt egy-egy évben, s volt ahol számuk a tizenötöt is elérte. Arra viszont nem tudok példát, hogy parasztgazda egynél több idegen ajkú szolgalegényt alkalmazott volna egyszerre. * A szolgalegények az év végén szegődtek el, újévkor már be is álltak a szolgálatba. Bérük az 1930-as évek közepén 1000-1200 korona volt egy esztendőre, a magyar időben napi 1 pengőt, emellett ellátást és ruházatot is kaptak. Abarai adatközlőm így emlékszik erre: „Ok áztat a hozott holmijukat levetették. Levetették és itt a gazda az már ellátta őket, ahogy nálunk járnak, rendesen, ebben a kangár ruhában, meg tudom is én. Eljött ez is, akit mondok, onnan Munkács mellől, Novij Klinovojból (Novoje Klinovoje, Nagyszőllősi járás, V. Gy.), eljött ebbe a szövött szőrruhába, egy bakancsban, meg volt neki egy muszka guba - úgy nevezték, egy kis rövid guba -, egy kis ujjaskába', úgy jött. Karácsony előtt, decemberi hónapban jött ide a falunkba."

49 Az, hogy milyen ruházatot, ellátást kapott a szolgalegény, gazdája emberségétől, hozzáállásától függött: volt, akitől megszöktek a szolgák, az év közben odébb álltak, volt akihez több évig, akár 10-12 csatára is elszegődtek. Szállásuk az istállóban volt ugyan 49 Szabó Ferenc, Abara. Szül. 1913.