Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁNDORMUNKÁSOK - MUNKÁS VÁNDORLÁSOK
századtól kimutathatóan akkumulált munkaerőt, az erdőmunkák, favágás, szállítás ugyancsak középkori eredetű, s térségünkben egyidős a feudális termelőtevé-kenyseggel. A kapitalizálódás néhány évig még fokozta a mezőgazdasági idénymunkások jelentőségét, bár a summásság megjelenése ebben új minőséget jelentett, századunkban azonban az iparba vándorlás általában siettette a mezőgazdasági vándormunka megszűnését. 5 Miközben a mezőgazdasági szezonmunka időtartama - a rövid ideig tartó nyári aratásról, kaszálásról, cséplésről - féléves idénymunkára hosszabbodott meg, a korábbi vándor mezőgazdasági munkásréteg számára újfajta munkalehetőségek is teremtődtek, ami nem ritkán állandó áttelepülésükkel járt együtt. A fentiek ellenére, a második világháború előtti Csehszlovákia, különösen a szlováklakta vidékek mezőgazdasága konzerválta is a mezőgazdasági szezonmunkát. Szlovákia gazdaságát alapvetően a mezőgazdaság jellemezte, s 1921-ben a népességnek 60%-a élt a mezőgazdaságból, s csupán 17%-a az iparból és szolgáltatásból. A rendkívül aránytalan birtokstruktúra, abból következően a falvak agrár-túlnépesedése, valamint a különösen Kelet-Szlovákiában - fejletlen ipar továbbra is széles agrárproletár réteget tartott fent, akik az idénymunkások bázisát alkották. 6 A nagybirtokok, a relatív túlnépesedés, az ipar hiánya jellemző volt a FelsőBodrogközre, Csehszlovákia délkeleti csücskére is. Alábbi adataim azt mutatják elsősorban, hogy a feltételek mellett miként alakult a táj munkaerőmérlege, s különösen nagy figyelmet szenteltem annak, hogy mely tájak, vidékek voltak a legjelentősebb kibocsátók Zemplén vármegye alsóbb részei felé. I. VÁNDOR ARATÓK A Felső-Bodrogköz településein mindenütt él a nyári betakarításra érkező vándormunkások emléke, bár szerepük az egyes falvakban eltérő volt. Mégis, a jobbára idegen ajkú vándorok alakja a második világháború előtt születettek által jól ismert, szinte fogalom, amihez jellegzetes külső jegyeket, vonásokat fűzött az emlékezet (viselet, eszközök stb.). Egyértelműen tükrözi az emlékezet azt is, hogy a Felső-Bodrogközbe magyar aratók kis számban jártak, s a vándormunkások idegenek, más nyelvet beszéltek, más volt a viseletük, mentalitásuk, gesztusaik. Mindez azok számára is ismert, akik nem dolgoztak velük, legfeljebb látták őket, akár hallottak róluk: másságuk a helyiek identitástudatán kívül jelenik meg, s ez szinte folklorizálta a vándormunkások alakját. Falvainkban ruszinok, rusznyákok, oroszok, galíciai polyákok, szlovákok, tótok, ruszinszkói tótok emléke él, a bodrogköziek ezekhez a népnevekhez kapcsolják a vándor aratókat. Az elnevezések természetesen nem jelzik egyértelműen az egyes nációkhoz való tartozást, az legfeljebb a konkrét település, táj kapcsán következtethető ki - nem mindig megbízhatóan. A Bodrogköz települései között is kimutatható a részes aratók, képesek időszakos vándorlása, de a bodrogköziek más, szomszédos tájakra nem jártak el aratni. (Kellő történeti adatok hiányában nem nyilatkozhatunk a korábbi évszázadok munkaerőegyenlegéről. Egy 1810-es peranyag 7 arra utal, hogy egy nagycigándi lakos Királytelken volt nyomtatni, Szabolcs vármegyében.) Az Andrássyak, Sennyeyek, uradalmai Fuchs, Berkovits, Stark, Guttmann és más zsidó bérlők birtokai - állandó és szezonmunkásaik 5 EAS.10.; FaTtanová i. m. 74. 6 FaTtanová i. m. 75-78. ' 7Zm.Lt. Prot. 225.No. 1710.
