Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
ELŐSZÓ
nélküli szerepére kényszerültek. Nem lehet itt elfeledkezni a kisebbségi lét - valójában soha nem enyhülő - szorításáról sem. Nem úgy tűnik a 20. század végén sem, hogy ebből a helyzetből könnyű lenne a felemelkedés útja. Mindez azt érzékelteti, hogy a bodrogközi falvak, a határ mindkét oldalán, a néprajzi/antropológiai terepmunka ideális helyszínei, ugyanakkor izgalmas feladatot kínálnak a szociológiai és más jelenkutatók számára is. Jelen kötet tanulmányainak tematikai súlypontjait az a tény szabta meg, hogy azok zömmel a szlovákiai Bodrogköz falvaiban gyűjtött anyagon nyugszanak. A 18-20. századi történeti-néprajzi vizsgálatok kapcsán nyitottam elsősorban a táj déli oldala felé, ahol ezt a téma és a források megkívánták. A Felső-Bodrogköz valamennyi településén végeztem gyűjtést, s kutattam az Ondava-mente, illetve a Bodrog jobbpart falvaiban is. 1991-ben a pozsonyi akadémiai néprajzi intézet (Národopisny Ústav SAV), konkrétan Méry Margit és Michal Kal'avsky meghívására kezdtem kutatni a bodrogközi falvakat, munkámat, kiszállásaimat két és fél esztendőn át ők támogatták. Később a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány, majd az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Titkársága biztosította munkám anyagi feltételeit - az utóbbiért Hofer Tamás témavezetőnek tartozom köszönettel. Kezdetben úgy tűnt, hogy egy közös kutatás és kötet számára a térkapcsolatok változásait, elsősorban az árucsere regionális kérdéseit dolgozom majd fel, de a munka - 1993-tól magamra maradtam a gyűjtéssel - egyre bővült tematikailag, s egy tanulmánykötet körvonalazódott a közreadás lehetőségeként. Leszámítva azokat a témákat, amelyeknél korábbi kutatásaimat terjesztettem ki regionálisan (árucsere, állattartás, környezeti feltételek és tevékenységi formák), nehéz lenne olykor racionális választ adni arra, hogy miként kerültek újabb vizsgálati szempontok a látókörömbe. A terepen töltött idővel arányosan nőtt a megválaszolatlan kérdések száma, olykor pedig egy-egy kiváló adatközlő indított el újabb témák bevonására. Az eltelt öt év alatt adatközlőim közül számosan örökre elmentek, többen közülük olyanok, akik még a múlt század legvégén születtek, örökre magukkal vive a régi Bodrogköz tradicionális műveltségének egy-egy részletét, a megismerés közvetlen lehetőségét. Mostanra nyolc nagyobb tematikai egység maradt, amelyek nagyjából fele-fele arányban mutatják be az anyagi és a szellemi kultúra körében végzett munkám eredményeit. Nem tagadhatom, hogy az utóbbit inkább értékmentésnek érzem, amellyel inkább adatokat ragaszthatok a folklórhagyomány már megismert korpuszához. Nem gondolom persze, hogy e kötettel befejeződne számomra a Bodrogköz kutatása, inkább azt remélem, hogy munkám most érkezett el az első összegzés időszakába, s a közreadott írások inspirálják majd e néprajzilag rendkívül érdekes vidék további kutatását. A már említetteken kívül köszönetet mondok munkahelyemnek, a miskolci Herman Ottó Múzeumnak munkám támogatásáért, a Néprajzi Múzeumnak, elsősorban Szemkeő Endrének az adattári és fotótári anyagban való kutatás támogatásáért, ill. a kért fotóanyag átengedéséért, Hőgye Istvánnak és Magyar Sándornénak a levéltári források feltárásában nyújtott segítségükért, Siska József kollégámnak sok szíves támogatásért, királyhelmeci barátaimnak pedig szakmai segítségükért, s az együtt töltött szép napokért. Hálával gondolok Balassa Ivánra, aki nemcsak lektorként adott igen hasznos útmutatást, hanem évek óta bölcs odafigyeléssel támogatja munkámat. Ezúton köszönöm meg az impresszumban felsorolt intézmények és vállalkozások támogatását, mellyel munkám megjelenését lehetővé tették. Miskolc, 1995. december 9.
