Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)

Legeltetett állatok és pásztoraik Bodó Sándor - többször idézett munkájában - nagy figyelmet szentel a legeltetett állatcsapatok és az azokat őrző pásztorok elnevezésének, személyének. Megállapítja, bizonytalanságait sem elrejtve, hogy a Bodrogköz jobbágy-paraszti közösségeinek állatállományából a 18. század végéig talán csak az egyes helységek naponta hazajáró, istállózott állatait őrizte fogadott pásztor, a heverő marhák őrzéséről talán minden család maga gondoskodott. Utal arra is, hogy amíg csorda szavunk első, 13. századi előfordulásaitól kezdve az együtt legeltetett szarvasmarhák csoportját jelentette, addig a gulya elsődleges jelentése „szarvasmarha" volt, s csak szekunder módon alakulhatott ki az „együtt legeltetett szarvasmarhák csoportja" jelentése.

98 Megállapításaihoz az alábbiakat fűzhetem, talán valamelyest árnyalva a problematikát. 14. kép. Bodrogszentesi gulyás (SzendreyÁkosfelv. 1940. NMF. 87.381.) A Felső-Bodrogköz 18-19. századi levéltári adataiban egyaránt előfordulnak (hetes) ménes pásztor, lovász (Pacin, 1753), a csorda, csordás, csorda pásztor, valamint a gulya és a gulyás kifejezések. A szórványos adatok azonban nem alkalmasak a kifejezések gyakoriságának, elterjedésének megítélésére. A recens adatok azonban óvatosságra intenek. A naponta kihajtott, fejős tehenekből álló állatcsapatok elnevezése a FelsőBodrogköz falvaiban általánosan tehéncsorda, fejőscsorda, csorda, emellett Kisgéresen 98 Bodó Sándor 1992. 48.