Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
és Pólyán kiterjedt erdőit dicséri, ami lényegében az erdei legeltetés, különösen a sertésmakkoltatás ugyanazon centrumait körvonalazza, amit más forrásaim is megerősítenek. Elegendőnek tartja Borsi, Nagygéres, Kistárkány, Csernyő, Bácska, Dobra és Kaponya erdeit, s kifejezetten az erdő hiányát említi Nagykövesd, Perbenyik falvak leírása során. Tanulságosak Molnár András leírásának azok a részletei is, ahol az erdők helyzetéről, minőségéről ír. Szentmária: „Erdeje Tölgyess, és jó nagy. Mocsáros helyen fekszik, igen hasznos mak termő." Pacin: „Erdeje ha a gyakori széless, és hosszass Árviz meg nem rontotta volna, elegendő és szép Tölgyess volna." Zemplén: „Erdeje van lapos, és mocsáros helyen, van partoss, és Hegyes Hellyeken is, de mindenütt tölgyess..." Szerdahely: „Tölgyes erdeje Hegyen is, mocsáros hellyen is van." Néhány település földesurai külső pusztákat birtokoltak, amelyek erdőállománya érintetlenebbnek tűnik, s azokat legeltetésre, a makkoltatásra használták: pl. Kisgéres a Keresztúr-pusztát, Pólyán a Puszta Csernyőt, Bácska a BúróX, Kistárkány a Marászta pusztái stb. Az erdei legeltetés részleteit is megemlíti Molnár András Ricse leírásakor: „Ezen Helységbe a száraz földről soha sem lehet szárazon bé menni, mert a Lápok alól ki folyó vizeken a marhának három helyen úsztatva kell menni... Erdeje igen szép Tölgyess, és nagy. Ezen Erdőkbe a Rét oldalokba lévő kevéssé fel emelkedet dombossabb hellyeken tartyák a Lakossok marháikat." Az, hogy az erdők a víz mentén húzónak, s az áradáskor víz alá kerülnek, az két dologra figyelmeztet. Egyrészt arra, hogy esetünkben az erdők takarmánybázisa nem csupán az aljnövényzetet és a makkot jelenti - a lombok levágását egyre szigorúbban tiltják -, hanem azt is, hogy az erdős térszínek nem válnak külön az ártéri rétektől. Ilyen módon a Bodrogköz takarmánybázisa helyileg nem mozdul el a vízjárások mellől, csupán az erdő irtásával és a vízrendezéssel - a kettő együtt is jár - a hasznosított területek jellege változik, hasznosításuk módosul. Magam ilyen módon a Bodrogköz legeltető állattartását is kétpólusúnak tartom, amelyben az erdei és az ártéri legeltetés párhuzamosan volt jelen, s elsősorban az éves vízjárásoktól függően változott a legeltetett területek aránya. Nem kétséges persze, hogy az erdők legeltetése helyett egyre inkább az ártéri rétek, kaszálók szerepének növekedése figyelhető meg a 19. században, már a vízrendezés előtt is. 45 Figyelembe kell itt vennünk a Bodrogköz belső táji tagolódását, az egyes települések alapvetően eltérő geográfiai adottságait is 46 A területhasznosítás eltérő típusai ellenére úgy tűnik, hogy a nyomásos határhasználat - különböző mértékben ugyan - de településeink nagy részén felszabadította a legeltetés számára a szántóterületek egy részét, az úrbérrendezés után a határhasználatban megmutatkozik a földművelés és az állattartás összhangja. Az egyes falvaknál eltérő, hogy milyen kapcsolódó elemek mutathatók ki a határhasználat, a földművelés rendszerében, s mennyire érhetők tetten a tartásmód eltérő stratégiái a különböző gazdasági évek változó természeti hatásainak függvényében. A szénagyűjtésre vonatkozó gazdag adatsor és hagyományanyag sajátosan érzékeny rendet és összefüggést sejtet a legeltetés és az aktív takarmányozás között. 47 De a gazdálkodás szerkezetére vonatkozó tanulságok hüvelyezhetők ki azokból az adatokból is, amelyek a művelésbe vett határrészek időszakos legeltetéséről szólnak. 45 A Tisza és a Latorca közötti legelőkhöz: Deák Geyza 1910. 187-188. 46 Dóka Klára 1977. 106-107.; Borsos Balázs 1994. 307-344. 47 Bodó Sándor 1992. 54. skk.
