Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

JELES NAPOK SZOKÁSHAGYOMÁNYÁBÓL

a pap megérkezése előtt is behintették a holttestet a szenteltvízzel. A szenteltvizet soha nem öntötték ki, legfeljebb a virágokra, kertre, a ház falára locsolták. A bodrogvécsi görög katolikusok Bodrogszerdahelyre dinerben vitték a vizet szenteltetni. Mikor hazatértek, a vízből minden családtag ivott egy kortyot. Azt tartották, hogy a szenteltvíz nem romlik meg, s ha év közben pl. valaki megijedt valamitől, vagy félt a halottól, kísértettől, akkor ezzel a vízzel locsolták be a házat. Falvainkban általános volt a második világháborúig, hogy a katolikus pap - vízkereszt délutánján - a házat is beszentelte. A háromkirályok járásának emléke azonban leginkább csak a ruszinok hagyományában él. Szentelt gyertya A katolikus falvakban a szentelt gyertya - ma már jobbára az idősebbeknél - a lakószobák közönséges kelléke. Bár a köznyelv erősen számon tartja jelentőségét, alkalmazásának gyakorlata nem igazán jelentős. A február 2-án megszentelt gyertya a komódra, a tisztaszoba asztalára, ritkábban a falra, a szentképek mellé került. Altalános volt preventív használata a nyári villámláskor, zivatarkor, amikor a meggyújtott gyertya és más szentelmények - pl. szentelt barka, zöldág - együtt biztosítottak védelmet a hiedelem szerint. Az égő gyertya mellett gyakran leültek a rózsafüzérrel és imádkoztak, amíg az égiháború el nem vonult. Zétényi adatom szerint a szentelt gyertya füstjével is gyógyítottak: elfújták a gyertyát, a még izzó kanóc füstjét a szájukba vették, s az a beteg testfelületre, főleg a fülbe fújva fejtette ki hatását. Voltak olyan szentelt gyertyák is, amibe beleöntötték a gyógyfüveket, virágokat.

17 Tanulságos a szentelmény hagyománykörének szembesítése a modern közvélekedéssel: „Az idén nem lehetett gyertyát kapni. Azt mondták, hogy jön a világvége. Úgy felvásárolták az emberek a gyertyát, hogy furikszám vitték haza. Nem volt a gyertyaszentelőre gyertya! De meg lehetett azt szentelni másodjára is, ha nem használták."

18 Virágvasárnapi szentelt barka A húsvét előtti virágvasárnap barkaszentelése a katolikus vallásosságnak ma is gyakorolt eljárása, s igen gazdag folklór irodalom foglalkozik a szentelt barka mágikus felhasználásával is.

19 Máig élő hagyomány ez a Felső-Bodrogköz római katolikus és görög katolikus népességénél is, s igen változatos formái gyűjthetők a szentelt barka különböző célú hasznosításának is. Falvainkban általában nem volt gond a vízállások, vízfolyások környékén összegyűjteni a virágzó rakottya ágakat, amit virágvasárnap a templomba vittek megszentelni. Ha késett a tavasz, lassan pattantak a rügyek, akkor a harangozó szedett néhány zsák ponyva vesszőt, s azokat meleg helyen tartotta az ünnepig, hogy induljon meg a barka nyílása. A szentelt barkából a hívek hazavittek, de maradt belőle a templomban is. Az utóbbit általában hamvazószerdáig őrizték, akkor elégették, s hamujával rajzolt keresztet a pap a hívek homlokára. Csak a körtvélyesi ruszinoknál volt szokás a vidékünkön, 17 Anderkovics Jánosné, 1928-ban született római katolikus. 18 Kaponya, 1994. augusztus 15. Bodzás Irén, 1919-ben született római katolikus. Mondatai jól jelzik, hogy a Felső-Bodrogköz falvaiban az elmúlt évtizedben erősen terjednek a különböző kisegyházak és vallási szekták tanai. 19 Összefoglalóan Barth János 1990. 404-405.; A Zempléni-hegység falvaihoz: Niedermüller Péter 1981. 228.