Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
Paládi-Kovács Attila Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vizsgálatai révén mutatott rá arra, hogy a hátaló textíliák elkészítése milyen jelentős mértékben részesedett a 20. század során a rostfeldolgozásból. Hasonlót igazolnak Dobrossy István és Fügedi Márta kutatásai is. 136 Éppen ezért nem hanyagolható el az a kapcsolat, ami Zemplén megye középső részének szlovák asszonyait a Felső-Bodrogközhöz kötötte: kendert tömi jártak ide, s a munka fejében innen vitték haza a szöszt a fonáshoz és szövéshez. (A témával külön foglalkozom a vándormunkával kapcsolatos fejezetben.) A kendervágó asszonyoknak is lehetett szerepük a különféle textíliák, egyebek mellett a hátaló ruhák különféle típusainak elterjesztésében is. Szembetűnő, hogy falvainkban az abrosz kifejezés lényegében általános a finomabb hátaló ruha elnevezésére, s mellette nem találtam adatot a hamvas előfordulására, sem a lepedő ,hátaló ruha' értelmű használatára. Adataink nem tesznek lehetővé messzemenő következtetéseket, ezen a helyen ez nem is feladatunk, hiszen elsősorban gazdasági folyamatok „kiszolgáló" tárgyi anyagának táji bemutatására tettünk kísérletet. Egy megállapítást azonban meg kell fogalmaznunk, ami nem csupán az itt felsorolt eszközökre és neveikre vonatkozik, hanem e táj tradicionális műveltségének egészére is. Magam nem tartom célravezetőnek az egyes tájszavak eredetének kutatását és összevetését, mert azok a lokális elterjedésre nem adnak egyértelmű választ. Pl. Zemplén megye középső részén a ponus, trakos, pohva kifejezések megfelelői a szlovák parasztságnál éppen úgy fellelhetők voltak, mint a magyarságnál. 137 Talán fontosabb annak a felvetése, hogy vizsgált területünk a szlovák-ruszinmagyar érintkezés zónája, ahol már hosszú ideje belső lokális fejlődés is zajlott a „hozott" nyelvi és kulturális örökség bizonyos területein. A hátaló eszközök egy része mind nyersanyaga, mind funkciója révén jelen volt a különféle - időszakos - vándorlásoknál, amelyek ugyancsak befolyásolhatták az egyes elnevezések elterjedését, változását, alakulását is. Végül egy megjegyés a hátalás másik eszközéről, a hátikosárról. A Magyar Néprajzi Atlasz 218. térképlapja a Felső-Bodrogközből nem jelzi a hátikosár használatát. 138 Kétségtelen, hogy a hátalás ezen eszköze vidékünkön nem volt domináns teherhordó eszköz. Meg kell azonban említenünk, hogy - elsősorban a gyümölcskultúrához kapcsolódva - falvainkban mindenütt ismerték a kosarat a hátalásban. Egészében is tanulságos lenne a Tisza, Bodrog, Latorca és Ondava mellékének egykori kosárfonó hagyományát feltárni, különös tekintettel annak bemutatására, hogy az egyes kosárformák, teherhordó eszköztípusok használata összekapcsolódott-e a különböző etnikumok tradicionális szállításának módjával. 2. A bodrogközi fogatokhoz Az igaerő, a fogatolás története a táji adottságok, az állattenyésztési célkitűzések és a gazdasági stratégiák sajátos ötvöződésének története. 139 Az észak-déli irányban különösen nagy kiterjedésű, különböző adottságú tájakat, gazdálkodási formákat átfogó Zemplén megye területe önmaga is tagolt volt a domináns állati igaerő vonatkozásában, 136 Paládi-Kovács Attila 1973. 443^145. 137 Andel, K.-Márkus, M. tanulmányát idézi: Paládi-Kovács Attila 1973. 448., Lásd még: EAS VI/2. térképlap. 138 Barabás Jenő 1987. 139 A magyarországi igaerő történetéről összegzőén: Bodó Sándor 1990.
