Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)

5. Vándorárusok - vándoralakok Mind a magyar néprajz, mind a szomszédos népek kutatása jelentőségének megfelelő figyelmet szentelt azoknak a vándoroknak, akik javaikkal, lakóhelyük termelvényeivel, ill. sajátos tevékenységükkel, „szolgáltatásukkal" járták a Kárpát-medence belső területeit és peremvidékeit, s akiknek a termékeik és tevékenységük szinte egy-egy táj, népcsoport sajátosságaként jelent meg. A különböző népek vándorai - javaikkal és tevékenységükkel - közvetlenül hozták létre az interetnikus kapcsolatok olykor sok generációs formáját, az eltérő adottságú tájak termékeinek cseréje mellett a szellemi műveltség érintkezési formáit is. A vándorok jelentős része árut közvetített, szolgáltatásokat végzett, így a néprajz „kiszolgáló nomádoknak" (service nomads) nevezi őket.

98 A házaló gyümölcsösök, dinnyések, alkalmi árusok mellett a vándorok alakját jól kirajzolja az emlékezet a Bodrogköz régi falvaiban és országútjain is. Közismert tevékenységüket itt nem részletezem, hanem elsősorban eredetükre, származási helyükre kívánok kitérni, vagyis arra keresem a választ, hogy e vándorok milyen más tájak, vidékek népével kapcsolták össze a bodrogközi falvak népét, kultúráját. A vándorárusok egy csoportja lakóhelye természeti javaival kelt útra. Közülük meg kell említeni a sóval kereskedőket: bár a só állami jövedelem volt, Aknaszlatináról szekereken is hordták azt falvainkba. A kockasót leginkább terményért, élelemért cserélték el. Sajátos alakja volt a tájnak a piókás (piócaárus), aki a tokák sasos, nádas medrében gyűjtötte szegényes megélhetéséhez a népi gyógyászat régen nélkülözhetetlen kellékét. A természeti kincsek feldolgozásának egyszerű „vegyészei" voltak a kulimászosok, kátrány- és gyantaárusok, akik főleg a Kárpátok fájából nyerték portékájukat. Szlovákok és ruszinok voltak, akik hosszú szekereiken hordókban hozták a kulimászt.

99 Jellegzetes vándorai voltak a vidéknek a meszesek, akik főleg LadmócvoX származtak. (Elvétve vannak adatok ruszinszkói mészárusokra.) A Bodrog menti faluban már a 18. század derekától adatolható a mészkő égetése,

100 a sajátos iparágnak századunk 30-as éveiben a bodrogközi erdők kiirtása vetett véget: drágán lehetett beszerezni a kemencék fűtéséhez szükséges faanyagot. A gyenge, köves határ miatt a ladmóciak igen jelentős része a mészért cserélte el a megélhetéshez szükséges kenyérgabonát, az állatok szemes takarmányát, s így szerzett némi pénzt is a család számára. Főleg tavasszal és ősszel házaltak a mésszel, amikor a nagytakarítások időszaka volt: leginkább a húsvét előtti hetekben. Az év többi időszakában főleg kereskedőknek fuvarozták a meszet, ill. az építkezésekhez megrendelt anyagot szállították. A Bodrogközön kívül bejárták a ladmóci meszesek az Ung-vidék falvait, elmentek Ungvár irányába, a magyar időben Újhely és Sárospatak felé, de nyugati irányban behatárolta kereskedésüket a debrődi meszesek tevékenysége.

101 Szerepüket az 1930-as évektől a bodrogszerdahelyi mészgyár vette át. A háziiparok közül szembetűnően hiányoznak a textíliákkal, gyolccsal kereskedők: falvaink vászonból önellátók voltak, fölös termékeik legfeljebb piacon, vásárban 98 A service nomads kifejezés R. M. Hayden nyomán került az etnológiai irodalomba. Vö. Gunda Béla 1989. 227. A rendkívül gazdag irodalomból lásd: Dankó Imre 1979.; Somogyi Manó 1905.; Banner Benedek 1948.; A vándoriparosokhoz: Petercsák Tivadar 1981. 436-451.; A témáról összegzőén: Viga Gyula 1990. 147-159. A szlovák irodalomból Misik, S.; Guleja, K, Koma, J. és Kuzmik, J. munkáit említem. 99 Az Ung-vidék vándorárusaihoz bőséges adattal: Bodnár Lajos 1993. 29-32. 100 Takács Péter-Udvari István 1995. 101 Görcsös Mihály 1979. 103-107.