Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
levél dohánnyal viszonozták a fáradságát. A dohánysimító a mesélés, éneklés alkalma is volt. A kisimított dohányt becsomózták, s minőség szerint különválogatva maguk vitték a beváltóba. Az első republika idején a dohánytermesztés jól jövedelmezett: 1-1,5 holdnyi ültetvény akár 1500-3000 korona hasznot hozott, amikor 1000 korona volt egy hold föld ára. Különösen az Agrár Párt támogatta a dohánytermesztés elterjesztését, s volt olyan esztendő, amikor dohánymagot is adott a gazdáknak. A fináncok ellenőrzése mellett is zajlott a csempészkedés a dohánnyal, de a dohányos családok maguk is levágtak néhány kiló levelet, s rejtve, titokban még a piacon, vásárban is eladták. Egyéb termeivények értékesítése Falvainkban kevés törekvést látunk arra, hogy a földművelést egy-egy növényfajta piacra termelésére fordítsák, egyáltalán, hogy a jelentkező piaci igényekhez igazítsák annak szerkezetét. Egyetlen kivételnek tűnik a korai krumpli, az újkrumpli termesztése, ami néhány településen kifejezetten a gyors értékesítést szolgálta. 83 Az újhelyi, de különösen az ungvári piac kereslete késztette a gazdákat a burgonya termesztésére, amit új növényfajták is szolgáltak az 1930-as évek végétől. Szentmária, Bés és Bácska parasztgazdaságai a korai rózsa krumplit, Perbenyik, Boly és Kisgéres családjai pedig az Ella és a Gülbaba fajtát termesztették - az utóbbiak az anyaországból kerültek erre a vidékre. Járták a vidéket felvásárlók, működött kereskedő a bélyi vasútállomáson is, ám a nagyobb hasznot az jelentette, ha valaki maga fuvarozta az újkrumplit Újhelybe vagy Ungvárra. A korai termést azzal igyekeztek biztosítani, hogy előre csiráztatott burgonyát vetettek el. Nagygéres a káposztáról volt híres. Az 1930-as években a Luxemburgi és a Braunschweigi fajták mentek elsősorban, s nem volt ritka, hogy egy 3-4 vékás földön 120-150 q is megtermett. Főleg a máramarosi zsidók vásárolták fel a káposztát, néha maguk is elvitték vasúton - vagont bérelve - Kárpátaljára. Ha viszont nem sikerült az értékesítés, akkor faluról falura is házaltak a káposztával. Ami megmaradt, főleg ha nem sikerült tavaszig megőrizni a minőségét, az az állatok takarmányába került. A Tisza mente falvaiban terménykereskedők igyekeztek megszervezni az apró magvak termesztésére: borsó, bab, lencse, különösen pedig a pillangós takarmánynövények magja. Erre különösen az amerikások parasztüzemei bizonyultak alkalmasnak, akik hazatérve vetőgépet, kapálógépet, nem ritkán cséplőgépet is vásároltak, s alapve- tőén igyekeztek - földjük kiterjesztése mellett - modernizálni is gazdaságaikat. A parasztüzemekben - szemben az Ondava mente falvai val - nem terjedt el a cukorrépa termesztése, az megmaradt az uradalmak napszámosainak, summásainak. Kisgéres, Nagygéres, Perbenyik, Boly gazdái jelentős mennyiségű zöldségfélét is termesztettek, amit aztán piacon értékesítettek, de vitték vagonszám a Kárpátaljára is. Az 1930-as és 40-es években - különösen az utóbb említett falvakban - főleg a kisparaszti réteg volt az, amelyik szakította szemtermeléssel, s földterületét intenzívebben igyekezett művelni, termékeivel a piacra törekedett. Mellette - főleg aratáskor - munkát vállalt, de lassan kiformálta az árutermelő paraszti társadalom vékony rétegét. A második világháború után lényegében folytatódtak a gazdálkodás korábbi formái, de a földhöz juttatott szegény réteg jobbára önellátó maradt, s csak kevesen próbál83 Kántor Mihály 1960. 453-458.
