Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)

az is, amit Gunst Péter fogalmazott meg: a dinnye jellegzetesen paraszti növény, melynek vetésterületéből igen sok (a két háború közötti Magyarországon 42-45%) jut a kisparaszti birtokokra. Különösen a nadrágszíjparcellák tulajdonosai számára volt jelentősége a dinnyetermesztésnek.

78 Lényegében hasonló volt a helyzet a Bodrogköz keletszlovákiai területén is. A dinnye jelen volt az uradalmak gazdálkodásában is, ha annak értékesítési lehetőségei azt megkívánták, de jelen volt a törpeparcellákon is, ahol jobbára az önellátást, kisebb mértékben az értékesítést szolgálta. c) A fentiekhez kapcsolódik a kérdéskör harmadik metszete, amit Gunda Béla fogalmazott meg: ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a dinnyével általában kis körzetekben folyik a kereskedelem, mert a dinnyés központok egymástól nem nagy távolságra helyezkednek el.

79 A továbbiakban bodrogközi gyűjtéseim anyagát e hármas kérdéskör köré építve igyekszem közreadni. Megnehezíti a dolgot, hogy ehhez 20. századi statisztikai, gazdasági adatsorok nem állnak rendelkezésemre. A dinnye termesztésében a bodrogközi falvak között határozott különbségek voltak még századunk során is, jóllehet az első világháború után mindenütt fejlődésnek indult a gazdálkodás ezen ága. A termőterületek mérete összefüggött a termesztés technikájának színvonalával, változásával, a nagyobb termőhelyeken századunkban már dinnyéseket alkalmaztak. A homokdombok, hátak általában alkalmasak voltak a termesztésre, de a tavaszi fordulóban a többi kapásnövénnyel együtt a dinnye is általában helyet kapott. Falvaink közül Véke, Szőllőske, Szomotor, Szinyér, Szentmária, Pólyán, Hardicsa, Imreg, Kisgéres és Lelesz saját igényein túl is termesztett dinnyét, Radban és Kiskövesden inkább az uradalmakhoz kötődött. A többi település részben önellátó volt, vagy a fenti falvak vásárlójaként jutott hozzá a dinnyéhez. Érdemes egy-két településről konkrét adatokat is bemutatni a dinnye gazdálkodásbeli helyének, szerepének illusztrálására. Perbenyiki adatközlőm így fogalmazott:

80 „Mindenki termelte, de csak magának. Arról arattunk le sokszor! Mindig közösen kinéztük előre, hogy most a Fövenyeskén, a Györké-hegyen, mikor hol lesz a dinnyeföld. Homokos földek voltak ezek, mindig trágyázni kellett, aztán leszántottuk. A dinnyét kapával vetettük el, a dinnyeföldet káposztával ültettük körbe. A dinnyét munka közben műveltük: volt egy kis szabad idő, kiszaladtunk, megkapáltuk. Ez csak olyan ódalmunka volt, nem a fő munkák közé tartozott! A dinnye vékás, félvékás földön termett csak. A dinynyemagot szokás volt tejben kicsit megáztatni. Ez olyan titokféle volt, nem mindenki egyformán csinálta. Apósomról azt mondták, hogy olyan szerencsés napot választ, hogy annyi termése volt, mint három másnak! Ráfogták azt is, hogy az öreg babonás! Volt, hogy a szomszéd szekere tele volt krumplis zsákkal, de lerakta, amikor megtudta, hogy az após dinnyét vetni megy!" Hardicsán, az Omlás nevű homokosabb határrészen 1928— 30-ban néhány nagygazda kezdett dinnyészkedni. Három-négy katasztert ültettek be palántával, dinnyés kertészt hozattak hozzá. Eladásra termesztették pár évig a dinnyét, de hamar felhagytak vele. Ezzel szemben Szolnocskán, Ladmócon szegényebb emberek foglalkoztak a két háború között a dinnyével: felesbe bérelték a dinnyeföldeket. Általában 1 holdnyi területet fogott egy-egy család, s az eladásból befolyt összeg fele volt a munka haszna. Kiskövesden nagyban foglalkoztak zöldségfélékkel, piacra termesztették a zöldséget, uborkát, krumplit és a dinnyét. A kiterjedtebb homokos részeken - Melegoldal, Diós, Fátyolka - szabadon folyt a gazdálkodás századunkban, ezek a részek nem 78 Gunst Péter 1976. 321. 79 Gunda Béla szíves szóbeli közlése. A dinnyés központokhoz lásd még: Viga Gyula 1990. 108-109. 80 Szabó János, szül. 1925.