Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
óra járásra levő Sárospatakra is eljárnak. Érdemes részletesebben idézni a vásártartó mezőváros, Zemplén leírását: „...a Lakosok Föld mivelésbül, és szőllő munka által keressik élelmeket, és ell adó Portékáikat Sátorallya Újhely várossába pénzre szokták fordítani... Szoktak itten vásárok is esni, de kevés jövedelmű. Az sertésekre nézve mindazáltal nevezetessek, mert az erdős Helyekhez Helységekhez ezen Város közel feküdvén, sok kövér sertéssel bé hajtatnak, és ell is adódnak, mely miatt a sertés vásár 10-12 napokig is ell tart (126-127)." Bácskai Vera és Nagy Lajos példaértékű munkája, ami az 1828-as összeírás adatai alapján rajzolja meg a piackörzeteket, már egyértelműen jelzi, hogy az úrbéri bevallásokat követő fél évszázad átformálta e térség gazdasági kapcsolatainak részleteit is. Abaúj, Zemplén és Ung megyék területén, valamint Szabolcs északi részén már a 18. század elejére csökkent a korábbi központok száma, melyek közül 1828-ra Kassa és Ungvár megerősödött, Homonna, Sztropkó és Sátoraljaújhely gyengült, Nagymihály szerepe a korábbihoz hasonló maradt. 43 Ungvár geográfiai helyzete - a Vihorlát aljában, a hegy- és síkvidék találkozásánál, a határ mentén futó útban, utak találkozásánál helyezkedik el - megkülönböztetett helyet biztosít a település számára. Újhelyi gabonapiaca teszi fontossá, ugyanakkor szembetűnő, hogy Lelesz, Zemplén csak vásárhelyként kapnak szerepet, valójában vonzáskörzet nélkül, s ezt a szerepet tölti be a forrásokban ekkor felbukkanó Sárospatak is. 44 Ugyancsak a vásároshelyek közé süllyedt Királyhelmec is. A helyi kereskedelem, belső piacok szolgálatában azonban e vásárhelyek jelentősége nem lebecsülendő, még akkor sem, ha e mezővárosokban a 19. század folyamán kiépül a kézművesség és a kereskedelem alapszintű szolgáltatása. Éppen ennek révén marad Újhely továbbra is a Felső-Bodrogköz valódi gazdasági központja, 45 egészen a trianoni határok megvonásáig. A belső vásárok-piacok a táj élelmiszerellátásának és iparcikkforgalmának alapjait biztosították, Ungvár és Kisvárda elsősorban az állathaszon értékesítését szolgálta. A századfordulótól már a recens adatok is alkalmasak az árucsere-kapcsolatok, elsősorban a vásár- és piackörzetek rekonstruálására, a változások nyomon követésére. Meg kell azonban jegyezni, hogy amíg a piacok esetében nagyon egyértelműen kideríthető az egyes települések irányultsága, addig a vásároknál ez nem olyan egyértelmű. A beszerzés és az értékesítés ciklusai, bizonyos mértékig a sokadalmak „szakosodása", nem utolsósorban az egyes parasztüzemek gazdálkodásának szerkezete, célkitűzései is befolyásolták, hogy melyik település sokadalmát keresik fel. 46 Az általam kutatott terület falvai az emlékezetben megragadható időszakban kellő biztonsággal az első világháborút közvetlenül megelőző évektől - az alábbi vásáro43 Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 81. 44 Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 49.; 64., 72., 142., 217-218., 221.; A sárospataki piachoz: Dankó Imre 1977. 32-37. 45 Wekerle Sándor 1900. 372.; Geöcze Sarolta 1896. 129-130. 46 A Miskolczi Képes Nap 1917. évi kötete szerint körzetünk vásárai az alábbi időpontokban voltak: Királyhelmec: Luca-nap, zöld csütörtök; Munkács: január 6., március 12., április 24., június 27., augusztus 20., november 19.; Nagymihály: február 3., Sálm.(?), május 7., június 13., augusztus 15., október 18., december 21.; S. Újhely: január 25., virágvasárnap, július 2., szeptember 1., november 5., december 21.; Újlak: január 18., március 25., október 11., Szent Tamás nap, december 21.; Kisvárda: március 17., áldozó csütörtök, június 16., szeptember 2., november 5., december 28.; Gálszécs: március 12., május 7., július 22., augusztus 25., szeptember 29., november 7.; Lelesz: január 6., március 21., május 3., augusztus 10., szeptember 14., november 19.; Beregszász: virágvasárnap előtti szombat, május 7., június 13., augusztus 14., november 1.; Ungvár: Pál ford., Gergely, áldozó csütörtök, Úrnap, Jakab nap; Zemplén: január 4., Mátyás, november 30.; Mándok: Júdás utáni vasárnap, Péter-Pál, Simon Júda, Advent vasárnap utáni hétfő.