Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
A legelő hiánya vagy szűkössége adódhat a település földrajzi helyzetéből, vagy a földesúri birtok kiterjedéséből, vagy - a 18-19. században gyakori - kiterjesztési gyakorlatából. A szomszédos, vagy közeli települések határai, legelői mellett szomszédos tájak legelőterületei is felszívják a jószágállomány egy részét. Nagytárkány lakosai 1814-ben panaszolják a vármegyének, hogy „... a legelőt annyira megszorították, hogy a hellybéli lakosok, a leg közelebb elmúlt 3 Észtben ugyan a vadkerti Erdőkben, e. f. Észtben pedig a Csernyői, Agárdi, és Salamoni Erdőkben, minden darabtól egy Rforint váltóban lett fizetés mellett, legelőtt más határon venni, és a szerint a Legelőnek szűkét kipótolni köteleztettek..." 17 Egy 1822-ben, Abara és Szürnyeg közötti perben azt említik, hogy a szürnyegi réten kárt tett lovakból „... a tulajdon magoké az Abaraiaké volt 28 10 közt 8 10, a többi pedig mind fogadott volt nyári legelésre", 18 1810-ben a nagycigándi lovak a karádi erdőn legeltek, az agárdiak pedig azt panaszolták a vármegyének (1823), hogy dolgos marháik számára Bereg vármegyében kénytelenek legelőt bérelni. 19 A jobbágy népesség állatállományára vonatkozó adatok - megítélésem szerint egy kis volumenű kiegyenlítődési folyamat részét képezik, valójában hasonlót, mint a recens gyűjtésekben is nyomon követhető: hízó és heverő jószágot adnak más falu legelőjére tavasztól őszig. Az idézendő, KisdobráróX származó adat arra utal, hogy a nagy mezőgazdasági munkák szünetében az igás jószágot is távoli legelőre adták, a többi kintháló állathoz hasonlóan. Egy 1832-es perben jegyzik le, hogy „Dobra Hellységének olly kevés legelője vagyon hogy minden Esztendőben kéntelenéttetnek magok vonó marháiknak Tettes Nemes Ung-Vármegyében Szűrte Helységének Erdeiben drága pénzen Legelőt árendálni, máskép vonó marhái éhen meg dögleiének..." Ugyanitt a legelő távolságáról is informálódhatunk egy tanú vallomásából: „... a midőn a Dobrai Lakosok ökreit Béllyen végig hajtogatták ... a Szürti Erdőre ... a Dobrai Lakosok reggel mentek az ökrökért a Szürti Erdőre másnap hajtották haza ökreiket, és így minden bé és kihajtásával ökreinek, mindenkor 4. napokat töltenek el a melly nem kevés hátramaradásokkal esik meg a Dobrai lakosokkal". 20 A települések között ez a sajátos gazdasági kapcsolat, a más határon való legeltetés a két világháború közötti időszakban is működött. Szerkezetét, irányait, amit az 16. számú térképen mutatok be, lényegében csak a Trianon utáni határmódosítás alakította át, majd a második világháború után új, Ukrajna irányában meghúzott határ is befolyásolta. Az emlékezetben megragadható időszakban egyértelműen az „úrbéres" legelők legeltetési jogainak bérbeadásáról volt szó, amelyet az általánosan működő közbirtokosságok, legeltetési társulatok szerveztek és bonyolítottak le. Mostani témánk szempontjából fontosabb ennél a takarmány bázis, a legelőterületek körvonalazása, tehát annak bemutatása, hogy a 18-20. században hol voltak olyan kiterjedt legelőterületek, amelyek folyamatosan nagyobb állatcsapatokat akkumuláltak, valamint annak felvázolása, hogy ezek miként változtak a táj átalakításával. Az ezekre irányuló vándorlás az, ami az extenzív állattartás jellegéről és a hozzá kapcsolódó pásztor migrációról informál, s árnyaltabban fejezi ki a táj és az ember változó viszonyát a gazdálkodásban. A téma tárgyalását kétfelé bontom: a nyaraltatástól külön tagla17Zm.Lt.Loc.Jur. 198. No. 67. 18Zm.Lt.Loc. 178. No. 192. 19 Zm.Lt.Loc. 225. No. 1710.; Loc.Jur. 199. No. 92. 20 Zm.Lt.Loc.Jur. 198. No. 33.
