Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM

más gondok miatt - nem nyúltak vissza a bodrogközi falvak ezen hagyományos mezőgazdasági ágazatához. Ez azonban már túlvezet a néprajz érdeklődési körén. * Mivel külön nem foglalkozom a Felső-Bodrogköz szőlőkultúrájával, a szőlő értékesítése pedig sok tekintetben hasonló a fentebb tárgyalt gyümölcskereskedelemhez, így érintőlegesen kell szólnom e kérdésről is. A témakör egészében önálló kutatást és tanulmányt érdemelne. (A szlovák szakirodalom vizsgált területünket a vychodoslovenská és a tokajská elnevezéssel jelöli.) A 19. századi szőlő- és borgazdálkodás történeti és gazdaságföldrajzi adatait legutóbb Boros László foglalta össze.

41 A Bodrog alapvetően különböző adottságú tájakat választ el egymástól, s a folyó jobb partján, a folyó menti síkságból kiemelkedő Zempléni-hegység hegyláb felszínein alakult ki a primer gazdasági jelentőségű szőlőkultúra. Ez a szőlővidék munkát is adott a Bodrog bal partján fekvő falvak népének, akik csak igen komoly munkával jutottak megélhetéshez, s maguk - a jobb parthoz képest - csak szekunder jelentőségű szőlőkultúrát műveltek.

42 A Felső-Bodrogköz és a Bodrog mente településeinek szőlőkultúrája két történeti réteget képvisel. Az egyik a feltehetően középkori eredetű réteg a sík vidékből kiemelkedő vulkáni eredetű magaslatokon (Zempléni-szigethegység, Csókás, Határ-hegy, Laposhegy, Fekete-hegy, Simon-hegy, Nyír-hegy, Középső-hegy, Pilis, Borz-hegy stb.). Pl. a kövesdi hegyen levő szőlőről már 1323-ban, a szentesi szőlőkről pedig 1423-ban megemlékeznek az oklevelek.

43 Szórványos adataim közül kiemelendő Helmec 1623-as Liber Redituumának vonatkozó része, ami bizonyára extraneusokra utal: „Mind vidéki - s mind lakos, kinek az helmeczi hegien szőleje vagyon, egy egy kőből bort ad."

44 A FelsőBodrogköz területéről Kistoronya 1737-ben Tokaj-Hegyalj a zárt borvidékéhez tartozott,

45 századunkban Szőllőske kertjei is oda nyertek besorolást. Molnár András 1799ben kelt, a zempléni területet bemutató leírásából már jól kirajzolódik, hogy a vulkanikus eredetű magaslatok málló kőzetén, a domboldalak verőin sorjáznak a szőlőültetvények: Zemplénnek jó asztali bort termő szőlőhegye van. Céke szőlőhegye kevés, de jó asztali bort terem. Kisbári szőlőhegye jó, gyenge és egységes bort terem. Ladmóc hegye közönséges bort ad. Szőllöskének bőven van szőleje a helységhez mérten, s jó, tiszta, állandó borokat ad, aszúszőlőt is bőven terem. Szerdahely szőlőhegye jó asztali bort terem. Kiskövesd szőlőhegye igen kevés. Nagykövesdé középszerű bort terem. Szentesnek kevés szőlőhegye van, borát már Szent Mihály tájban megisszák."

46 Bél Mátyás már korábban is megemlékezett a kövesdi hegyről, ahol szerinte sűrűn zöldellt a szőlő, aminek a bora is jó volt, s ugyancsak ő tesz említést Királyhelmec extraneus szőlőbirtokosairól: „Ezen a helyen a királyság több főurának és nemesének is van szőlője. A mezőváros lakóinak saját használatára alig marad egy kis darabka. [Lakói] ruténekkel vegyített magyarok, akik a szőlőművelést fizetés fejében végzik."

47 Az 1772-es úrbéri bevallás részletesen megemlékezik a máig bortermelő központ Kistoronya szőlészetéről és pincéiről. „Szőlőt termő hegyek vágynak bőven jó bor ter41 Boros László 1994.; A szlovák irodalomban összegzőén: Drábiková, Erna 1989. 17. 42 Dóka Klára 1977. 106.; Frisnyák Sándor 1994. 43 Bogoly János 1992. 8-9.; Siska József \9%6. 206-208. 44 Liber Redituum, pg. 150. 45 Bodó Sándor 1988. 16-17. 46 Közli: üdvari István 1992. 80-84. 47 Közli: Püspöki Nagy Péter 1977. 909., 911.