Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SZARVAS

106. kép. Mázas kályhacsempe (Erdély, 19. század) tűnik a bokályokon, tálakon, a 19. századi, késői habán edényeken pedig - főleg Erdélyben és a Felvidéken - a leggyakoribb figurális díszítmény a szarvas (108-109. kép). Ekkorra már rajzolata meglehetősen eltorzul, foltszerűvé válik, régi kecses, könnyed formáját elvesztette. A mesterek a sárga, barna mellett nem idegenkedtek az ibolyaszín, kék vagy zöld szarvastól sem.

290 Bár gyakorisága nem vetekszik a heraldikai oroszlánokkal és a kétfejű sassal, de a szarvas alakja a céhek tárgyain is fel-feltűnik. Ónedények dekoratív motívuma, de mázas cserép céhkancsón is ábrázolták. Kiemelkedő szépségű a ,291 veszprémi fazekes céh 1869-es kancsóján lépegető domború szarvas. Feltűnik a szarvas olyan 19. századi parasztkerámián is, ahol a díszítményeken egyébként - szokás szerint - a madár helye van. Különlegesen szép egy tiszafüredi bokályforma kancsó karcolt-írókázott díszítése: hasán a virágtő két oldalán visszatekintő 292 kecses szarvasok állnak, mögöttük virágos ágon madár (110. kép). Az egyébként madaras mintájú pálinkásbutykoson is fellelhető szarvasábrázolás, olykor meglehetősen vázlatos formában. Egy hódmezővásárhelyi tálon pedig a szép lépő szarvas mögött a pus293 kás vadászt is ábrázolta a fazekas. 290 A Déri Gyűjtemény, a Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteménye, de a szlovák népművészeti irodalom is nagyszámú és változatos példával bizonyítja ezt. 291 Vö. Domanovszky György 1981. 256. 292 Képét lásd Néprajzi Lexikon I. 1977. 309. 293 Ortutay Gyula 1943.1. 352.