Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

BEVEZETŐ

szimbólumrendszere osztatlan egységet alkot" - írja Hoppal Mihály. A magyar szemiotikai aspektusú kutatások keretében is több tanulmány készült már a magyar népművészet egyes motívumainak jelszerű értelmezéséről. Nagy Géza az erdélyi szálánvarrott hímzések elemzését kísérelte meg e szemszögből, Hoppal Mihály pedig többek között a hal szexuális szimbólumként való értelmezésével, illetve a tulipán- és szívábrázolások, mint nemi szimbólumok a szerelmi ajándéktárgyakon témájával váltott ki szakmai vitákat.

16 Jelen dolgozat a magyar népművészet díszítményeinek egy motívumcsoportját tűzte vizsgálata tárgyává: az állatábrázolásokat. A magyar népművészet díszítményvilága döntően növényi ornamensekből áll. A figurális ábrázolások, az ember- és állatalakok a virágos ornamentikához viszonyítva mennyiségében természetesen kisebbségben vannak, jelentőségük azonban mégsem elhanyagolható. Az állatalakok megjelenítése, ábrázolásuk tematikus és kompozíciós sajátosságai gyakran olyan gazdag kultúrtörténeti hátteret takarnak, olyan általános tér- és időbeli jellegzetességeket mutathatnak, melyeknek elemzése és feltárása közelebb visz a magyar népművészet megismeréséhez. A magyar népművészetben alkalmazott állatalakok korban és eredetükre nézve is igen eltérőek, túlnyomó részük valóságos állat17 alakok stilizált képe, fantáziaállatok pedig csak ritkán fordulnak elő. Munkám célja a magyar népművészetben alkalmazott legjellemzőbb állatalakok elemzése volt. A vizsgálatot két aspektusból végeztem. Igyekeztem felvázolni az adott állatmotívum művészetekben való megjelenésének kultúrtörténeti hátterét. Mindez ugyanis hozzásegíthet a motívum jelentéstörténetének és tipikus ábrázolásmódjának a feltárásához, a népművészetben alkalmazott állatalakok előképeinek kimutatásához. Kerestem azokat a legjellemzőbb társadalmi, gazdasági és kulturális jelenségeket is, amelyek az egyes motívumok elterjesztésében jelentős közvetítő szerepet játszhattak. Munkám fő feladata az egyes állatmotívumok népművészeti díszítmények közötti megjelenésének leíró jellegű áttekintése volt. Ennek során a legjellemzőbb kompozíciós típusokat és ábrázolási sémákat igyekeztem feltárni és megállapítani. Kiemelt figyelmet szenteltem az egyes állatmotívumok alkalmazásának műfaji differenciáltságára is. Megkíséreltem végigkövetni a hagyományos, tipikus kompozíciós sémák felbomlásának útját, az előképek elhomályosulásának megnyilvánulásait, a motívumo*k átalakulásának jellemző vonásait, az esetleges lokális változatok, értelmezések kialakulását is. A dolgozatot egy hosszabb távú kutatás első fázisának tekintve nem térhettem ki a témához kapcsolódó számos kérdés kutatására. A népművészet tárgyi emlékein előforduló állatmotívumok és a folklór műfajok állatalakjainak esetleges összevetése mindenképpen új tanulságokkal szolgálhat majd a népi kultúra összetettségéről és rétegzettségéről. A népművészet díszítményeinek, s köztük az állatmotívumoknak „üzenetként" való értelmezése, az egyes ábrázolások információs értékének a megállapítása szintén további kutatásokat, s a lokális kultúra mélyrehatóbb ismeretét igényli. A népművészet díszítményei között megőrzött, olykor többszáz éves ábrázolási sémák útjának a vizsgálata, a formai váz és a tartalom viszonyának alakulása is összetett kultúrtörténeti vizsgálatokat kíván a jövőben. 15 Hoppal Milmly 1983. 277. 16 Vö. Hoppal Mihály 1983. 275-298. és Hofer Tamás 1983. 299-308. 17 K. Csilléry Klára 1977. 76.