Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)
A SZARVAS
A mintakönyvek példáinak átvétele legtisztábban a recehímzéseken mutatható ki (97. kép). A Felvidékről, Gömör vagy Sáros megyéből származik az a 17. század végi antependium, ahol két szembenéző fekvő-pihenő szarvas olasz korsóból kinövő szimmetrikus virágcsokrot fog közre. A minta részleteiben is felismerhetően Sibmacher mintájának átvétele. Módosultabb változatok, de felismerhetően a Sibmacher-féle mustra hatásának tekinthetők a Sáros megyei Bányasóvárról származó rece lepedőbetét és a Néprajzi Múzeum egy Gömör megyeinek jelölt lepedőjének fekvő-szarvasos-virágvázás betétje. 278 A későbbi, már barokkos hatást tükröző 18. századi antependiumokon, lepedőbetéteken még feltűnik a szarvas, de a szeszélyesen hullámzó virágok ágain, tövek között már nem egyenrangú motívum, és alakja is jelentősen módosult. Ezek a reneszánsz mintakönyvek mustráit feldolgozó recehímzések, antependiumok elsősorban a Felvidéken készültek. A magyar múzeumok gyűjteményei mellett ezért szlovák múzeumok is őriznek példányokat belőle, s így szlovák néprajzi kiadványokban, népművészeti monog279 ráfiakban is találkozunk közlésükkel. Felismerhetően a mintakönyvek szarvasának átvétele jelenik meg erdélyi szálánvarrott hímzéseken is, a 18-19. században népi változatban. Egy Holtmarosból (Maros-Torda m.) származó párnavégen és egy, a Déri Gyűjteményben található székelyudvarhelyi párnavégen csupán a főmezőt keretező alsó-felső szegélydísz különböző, a fődíszítményt jelentő középső fekvő szarvasos, virágtöves mező szinte teljesen egyforma, és egyértelműen a mintakönyv másolata 280 (98. kép). A páros szarvas és virágtő együtteséből álló kompozíció később is, és az ország más vidékén is fel-feltűnik a keresztszemes hímzéseken. A minta azonban meglehetősen leegyszerűsödik, sokszor eltorzul, vagy vázlatossá válik, és a kompozíció eredeti arányai is elvesznek (100-101. kép). A szarvast szívesen alkalmazták a hímzéseken sormintaként is. Ez esetben megszűnik a virágbokros szimmetrikus felépítésű kompozíció, a díszítményt általában csak a szarvasok sora alkotja, máskor pedig egy-egy virágtő és szarvas váltakozása. Ezeken a 19. századi mustrákon a szarvas formája már eltávolodott a mintakönyvek ábráitól, alakja naivabb, népiesebb, azaz foltszerű, olykor kicsit esetlen, torz, néha szinte alig felismerhető. Mivel azonban ezekből a mintákból is több példány maradt fenn, földrajzilag távoleső helyekről, itt is feltételeznünk kell a minta vándorlását, átvételét is. A Déri Gyűjtemény őriz Székelyudvarhelyről egy piros keresztszemes lepedőszélt, ahol a sorakozó tömzsi szarvasoknak aránytalanul nagy sematikus agancsa van. Ezt a mintát német nyelvterületről közli Kislinger is. A Déri Gyűjtemény egy másik darabján, egy 1706-os datálású er281 délyi szász kötényen szintén ezek a szarvasalakok sorakoznak. Ez a minta ismert más vidéken is, sőt ugyanez időben varrott szlovák változatát is publikálták már (102. kép). A Kisalföldről származik az az egyedi lepedőszél minta, ahol a sorban lépegető szarvasalakok oldalához egy-egy aszimmetrikus, kétágú fa vagy virágszál támaszkodik, a kompozíció szinte a zászlós bárányra emlékeztet. Ugyanezt a mintát dúsabb változatban 277 Vö. László Emőke 1984. 84-85. 278 Vö. Divald Kornél 1898. és NrM. ltsz. 61.91.42. 279 Vö. Rudolf Mrlian 1953. 69-74. 280 Vö. Domanovszky György 1981. 209. kép és László Emőke 1984. 84. 281 Vö. Déri Gyűjtemény ltsz. 741. és Déri Gyűjtemény ltsz. 666., valamint Anna Chlupová 1985. 150.; Max Kislinger 1957. 100.
